2015. október 31., szombat

Sötétkorszak (Plusz rész)

Sziasztok! Aki esetleg nincs benne a facebook-csoportban nem tudott erről, de pont úgy mint tavaly ilyenkor, hoztam egy elég hosszúra sikeredett plusz részt Zayn sötétkorszakáról. Remélem elnyeri a tetszéseteket, és hagytok magatok után nyomot ♥

FIGYELMEZTETÉS! 

A rész tartalmaz: erőszakot, szexet, vért.
Saját felelősségre.
2012. október 31.
Pokol
Sok rabnak nehéz visszatérni a valóságba.
Üveges tekintettel meredtem a táncoló lényekre, akiknek kinézete aligha volt emberinek mondható. A sok piától ami az ereimben csörgedezett kezdtek kirajzolódni a démonfajzatok valódi kinézetei, nem pedig az Isten által kreált földi testek. Valamelyest elégedettséggel töltött el, hogy bennem volt valami emberi is. Sosem akartam ide tartozni. Ebbe a világba, ahol minden második sarkon szétmarcangolt, rothadt hús hever, a leszállt lelkeket meg újra és újra elégetik. A kastély mögött nap mint nap tökéletesen érződik az égett szag, a fülsértő sikolyokon meg röhögnek a pokolfajzatok. Őket ez teszi boldoggá. Ez, ha mások szenvednek, ha érezhetik, ahogy a fogaik alatt eltörnek a csontok, vagy épp a csupasz, nyálkás kezeik között roppantanak ketté valakit.
Én sem vagyok szent, de nem öltem meg senkit. Egyetlen élő, lélegző teremtménynek sem ártottam. Ott a pultnál ülve még nem tudtam hogy ez mennyire megfog változni.
Lehúztam a poharam alján lévő maradék alkoholt, aztán leugrottam a magasított székről. Ahogy megtettem ezt a lépést, egyszerre több magamfajta rontott nekem, kis híján leszakították rólam a pólót. Kimeresztettem a szemeimet hogy jobban lássam kik is akarják ma épp megbaszatni magukat.
A kurvákból kettőt felismertem, ezért tőlük amilyen gyorsan csak tudtam elhúztam, és a 3., ismeretlent vettem célba. Önelégült mosolya felkúszott az arcára, megbátorodva csimpaszkodott bele a nyakamba. Nem volt túl forró bőre, ebből meg automatikusan arra következtettem hogy ő is féldémon.
Durván préseltem neki a legközelebbi falnak, a démoncsaj vékony nyögései megcsak még jobban beindítottak. Úgy éreztem ha nem dugom meg, rögtön felrobbanok.
Feljebb rántottam az amúgy is picsalengető ruháját, majd kicipzároztam a nadrágomat. A farkam már lüktetett, így hatalmas megkönnyebbülés volt betolni neki. A lány mintha csak erre várt volna hátravetette a fejét, hegyes körmeivel végigkarmolta pólón át a hátamat.
Senki sem hederített ránk, vagy ha mégis egyszerűen tovább néztek. Ez itt normális volt, pont mint minden más. A démonok egyetlen dolog miatt szeretik az emberi testet: a szex miatt. A kínzásokon kívül ebben képesek még örömüket lelni.
Öblösen nyögtem ahogy újra és újra előrenyomtam a csípőmet, olyannyira gyorsan mozogtam hogy a féldémon a derekam köré fonta a lábait, s a hajamat kezdte tépni. A benne lévő ember miatt néha fájdalmasan felnyögött, de ez nem igazán érdekelt. Elakartam élvezni, majd továbbállni innen.
Egy utolsó tolás után belenyögtem az ajkaiba, aztán kihúzódtam belőle. A csaj lehunyt szemekkel emésztette az eseményeket, lábai remegtek, alig bírt földre állni. Mire kinyitotta látószervét már eltűntem.
Átverekedtem magamat az alkoholtól bűzlő tömegen, és kirontottam a Vöröslő szemek névre hallgató szórakozóhely ajtaján. A bordó homok váratlanul csapott az arcomba, telement vele a szemem, sőt még az orrom is. Nem tudtam visszafojtani a köhögési ingeremet,  a falnak támaszkodtam, úgy vártam hogy elmúljon.
Hunyorítva bámultam az előttem elszáguldó pokolkutyákat akik az iménti porfelhőt okozták. A sátáni teremtmények alig bírtak meglenni egymás mellett. Hol az egyik ugrott kegyetlenül a másiknak, hol a másik. Egy fiatalabb állatra pont a lábaim előtt támadtak rá ketten, és tépték le csupasz, fekete bőréről a húst.
- Mi a szar... - dörzsöltem ki szempáromból a homokot.
Két suhintással a szemben lévő fáknak vágtam a szerencsétlen kisebb támadóit, akik azon nyomban élettelenül lehullottak a földre.
Semmi sem volt világos előttem. A pokolkutyák rendkívüli teremtmények, sosem kergülnek meg, és mindig kijönnek egymással.
Körülnéztem a kietlen tájon, a futó lények már rég messze kerültek tőlem. Egyedül a kínokkal teli, visszhangzó vonításokat hallottam.
Elmerengve bámultam továbbra is a távolba, így hirtelen jött a hozzám szóló mély hang.
- Zayn.
Felhorkantam az apám hangját meghallva, alig akartam megfordulni. Ha keres az vagy azért van mert a drágalátos Lucifere akar valamit, vagy azért hogy ellenőrizzen. Sosem tetszett neki hogy én Nina-val ellentétben ha tudtam ellent mondtam neki. Utáltam, amiért születésem után idehozott, holott nagyon jól tudta hogy nem tudok majd kimenni. 6-7 évesen olyan borzalmakat éltem át és láttam ami még egy félig démon gyereknek is sok.
- Mi bajuk a kutyáknak? - kérdeztem.
- Pont ezért kereslek, segítened kell.
- Hát hogyne. - fordultam vele szembe. - Mi másért?
- Nincs időm vitatkozni veled. - emelte fel a hangját. - Valami történt, a kutyák a kapu felé tartanak, és mint láttad megkergültek. Utánuk kell mennünk.
- Minek? Nem tudnak kimenni, innen senki sem tud, mi közöm nekem ahhoz hogy a Sátán dögei megkergültek?
Apám arca ekkor megváltozott, eltorzult, s szemeinek színét befestette a feketeség. Mindössze a kisujját mozdította, de én ekkor már a földre zuhantam a koponyámba maró fájdalomtól. Hörgő hangokat kiadva igyekeztem talpra állni, azonban ahányszor ez sikerülhetett volna, visszataszított.
- Most azonnal utánam jössz! - ordított.
Úgy állított fel, majd lökött egyet rajtam az elméje segítségével mintha valami kötélen ráncigálható baba lettem volna. Rohadtul a fejembe szállt a méreg, forrt az agyvizem és az apám megölésének több ezer módját is lejátszottam magamban egyetlen perc alatt.
Egészen az őrjöngő pokolkutyákig vonszolt el magával, ahol aztán olyat látott amitől megfeledkezett rólam. Újra én irányítottam saját magamat. Egytől egyig, az összes lény holtan hevert a kapu előtt. Kiakartak menni, csak a láthatatlan fal visszataszította őket, s mindezt olyan sokszor próbálhatták meg hogy az a vesztüket jelentette.
De miért lettek ilyen ostobák?
Míg apám letablózva leguggolt a szétégett állatokhoz, én a kapuhoz lépkedtem. Éreztem, hogy valami megváltozott. Összeráncolt homlokkal nyújtottam át a kezemet a vasrácsokon, s már vártam hogy az elektromosság visszacsapjon, csakhogy nem ez történt.
Átbírtam lépni a kapun. 18 év után először.
Apámra lestem, aki épp megtapintotta az egyik fekete állatot, s erősen gondolkozott. Holott én már tudtam mi az oka. A fal ami elválaszt a földi világtól valamilyen oknál fogva leomlott, ezt pedig a kutyák megérezték. De akkor ők miért nem tudtak kimenni?
Feleslegesen gondolkoztam volna ezen, az eszemet teljesen ellepte a vágy ami a szabaduláshoz vezet. Kirontottam a kapun. Olyan gyorsan akartam eltűnni onnan amennyire csak lehetséges, hogy ne érjen utol az apám. 
- Zayn! - mennydörögte, és utánam lendült.
Csakhogy ő nem tudta átlépni a kaput.



2012. október 31.
New York
Az ismerős rossz jobb, mint az ismeretlen.

Olyan sok ideig futottam a semmiben, hogy azt hittem valaki csak tréfát akart űzni belőlem, és nincs is semmiféle kijárat. Aztán mintha valaki meghallotta volna nem túl szép szavaimat, egy szempillantásnyi hófehér fény után egy teljesen másik helyre kerültem. Elképedve néztem fel a fekete égre, melyen több millió apró, csillogó pont villódzott. A hőmérséklet is más volt, meg az illatok. Nem a rothadó húst, vagy épp az alkoholt éreztem, hanem valami kellemeset. 
Kimentem a két ház közüli keskeny résből, s akkor olyan került a szemeim elé hogy legszívesebben visszahúzódtam volna a falak közé. Rengeteg ember mászkált az utcákon, az úttesten száguldó autók meg olyan gyorsan mentek hogy mindössze a lámpájuk piros, elmosódott fénye látszott a levegőben. Minden ismeretlen volt számomra, ráadásul arról is megfeledkeztem hogy én hogy maradtam eddig életben. Lent más volt, ott az orrom alá voltak dugva a félig holt emberek, de itt mégis meddig bírtam volna ha elfogy az energiám? Egy csomó dologra nem gondoltam amikor feljöttem.
Megráztam a fejem, hogy kissé lenyugodjak, és megindultam valamerre. Gyanakodva néztem minden egyes emberre aki végignézett rajtam. Akikkel eddig találkoztam mind gyilkosok, rossztevők voltak, hiszen a Pokolba kerültek. Életemben nem láttam még jó embert. Sőt, a húgomon kívül senkit sem aki jó lett volna. Akár ember, akár valamilyen pokolbéli lény.
Annyira pörgött az agyam, hogy legszívesebben lehúztam volna megint valami erős piát hogy lenyugodjak, hogy valahogy lenyugtassam a bennem tomboló rohadt adrenalint.
Így hát koncentráltam, és kerestem valami hangos helyet. 
Egy kívülről lepukkant épületből hallatszott a leghangosabb zene, melynek a bejáratánál két, fekete ruhába öltözött bitang nagy pasi állt. Mit sem tudva akartam elhaladni mellettük, arra egyáltalán nem számítottam hogy visszarántanak.
- Mégis mit képzelsz, öcsi? - horkant fel röhögve az egyik - Fizetned kéne.
Felbaszott a lekezelő stílusa, az undorító vaskos kezei meg még akkor is az alkaromat szorították. Sosem a nyugodt természetemről voltam híres. Fél mozdulattal kicsavartam a férfi kezét, míg a másikat elrepítettem az ajtó elől. Egyenesen a közeli konténernek csapódott, a fejét meg valószínűleg beverte, mert nem kelt fel amikor bementem az ajtón.
Semmi bűntudatod nem éreztem. Utáltam ha az utamat állják, főleg ha ezzel a kibaszott fizetéssel jöttek. Minden második embernek dollárjelek lebegtek a szemeik előtt.
Arra számítottam, hogy belülről is olyan igénytelen lesz a hely mint kívülről, de tévedtem. A pokolbéli szórakozóhely szöges ellentéte volt ez. A földszinten fényárban úszott minden, még a padló is végig színes kockákban világított. Rengetegen táncoltak, mégsem volt zsúfolt a hely, ahhoz képest hogy még a boxok is tele voltak. A falak és a bútorok hófehér színei bántottak a szemeimet, hiszen az egyedüli színek amikkel eddig találkoztam az a fekete, meg a bordó voltak.  
Az emberi lányoktól kirázott a hideg, a hangos zene ellenére hallottam az ereikben süvítő vért, s a szívveréseiket. Egyenesen bódító volt ilyet érezni. Az italok helyett kiszúrtam magamnak az egyik sarokban ácsorgó csajt. Szőke göndör fürtjei lehullottak piros, szűk ruhájára, melynek kivágott eleje tökéletes rálátást adott a melleire. Akaratlanul mordultam fel, emberi szükségleteimben felbukkant megint csak a szex.
A szöszi elmosolyodott amikor meglátott, még jobban kéretve magát nekidőlt a falnak, s keresztbe fonta a kezeit. 
Ahogy odaértem megragadtam vékony testét, és teljesen magamnak húzva ízleltem meg az ajkait. 
Szíve hevesen verdesett mialatt csókoltam, olyan dolgokat tapasztaltam amik teljesen más szempontból világítottak rá a dolgokra. Neki vannak érzései, nem egy cseszett démon aki leszarja ha ott hagyom dugás után. 
Elakartam szakadni tőle, mégis inkább inni mentem volna, de akkor ujjait a hajamba csúsztatta, s megharapta a számat. 
Elködösítette azt a kicsi megmaradt józan eszemet is ezekkel a mozdulatokkal. Nem tudtam megállni.

2012. november 10.
New York
Én jó akartam lenni, mégis legyőzött a démonom.
Egy sötét sikátorban kuporogva karmoltam a betont, meg sem éreztem hogy mennyire megindult a vérzés a körmeim alól. Szemeim vérben forogtak, s minden egyes kisebb nesz úgy hasított át a fejemen mintha kínoznának. Őrjítő sikolyokat hallottam, amik egyetlen szóval vegyültek: ölj.
Durván belevágtam a betonfalba a fejemet, hörgő hangokat kiadva próbáltam kontrollálni magam.
Az utóbbi napokban megromlott a helyzetem. Egyre többször vette át a hatalmat felettem a démoni énem, sokszor akaratlanul kábítottam el lányokat az energiáért. De már nem csak arról volt szó, nem tudtam uralkodni magamon, egyre csak azt éreztem hogy ölnöm kell, vagy meghibbanok és kivéreztetem saját magamat.
Újabb sikoltások támadták meg a koponyám. Természetellenes pózba görnyedtem, a szemeim csípni kezdtek, majd a sötétséget átvette a vörösség. Mindent tisztán láttam a sikátorban, még az épp arra járó patkányokat is.
Küzdöttem saját magam ellen, ordítottam, de már semmi sem használt.
A fájdalom megszűnt, s láttam magam előtt a démoni lény önelégült képét.

2012. december 14.
Reedville
Ha egyszer ölsz gyilkos vagy, ha milliókat, király.
Vicsorogva néztem a fehér hóra spriccelő vért, teljesen magába kebelezett a rángatózó ember mivolta. Egyszerre töltött el energiával és erővel, boldognak éreztem magam tőle.
Végignéztem eltorzult, kihegyesedett körmeimen, majd egy utolsó mozdulattal elvágtam a férfi torkát. Abban a pillanatban visszahúzódott a gyilkos testrész, s az ínyembe is a fogak, holott azokról még vér csepegett. Egy ideig még belebámultam az üveges, fennakadt szemekbe, aztán belegurítottam a tóba a testet. Hivatalosan is magaménak tekintettem annak a multimilliárdos fasznak a házát.
A levegőt fagyosnak kellett volna hogy érzékeljem, ám ehelyett akkora forróságot éreztem hogy legszívesebben az egész éjjelt kint töltöttem volna a hóval borított földön. Nem mintha nem tehettem volna meg, de rohadtul nem hiányzott hogy újra a nyakamra jöjjön Isten csatlósai közül valamelyik, és megpróbáljon végezni velem. Normális esetben simán kinyírt volna egy félvér is, csakhogy a gyilkolás olyan szinten megerősített hogy egy ízig-vérig angyalt is legyőztem volna. Legalábbis, úgy éreztem. 
Mire a gondolataim végére értem, már az óriási házban voltam. Még éreztem az áldozatom szagát a levegőben, s ha jobban koncentráltam akkor a vitrines szekrényből áradó alkohol illata is keveredett vele. Olyan könnyedén találtam rá a piára mintha már ezer éve itt élnék.
A whiskey-be néha-néha belekortyolva jártam végig az épületet. Az agyonfogdosott papírokon, meg a golyóstollakon kívül más kapcsolata nem volt a pasinak. Sehol egy családi fotó, egyedül a munkájának élt a fickó. Nem csodáltam, hogy akkora vagyonra tett szert.
Az egyedüli személy akinek hiányozhatott az a főnöke.
A nappaliban leheveredtem a kanapéra, s fejemet hátravetve néztem fel a fehér plafonra. Egyszerre több gondolat futott át a fejemen. Belegondoltam abba, hogy mivé lettem, na meg abba hogy nem éreztem bűntudatot. A kettő nagyon nem volt logikus így együtt, de a logikus gondolkodás sosem volt az erősségem. Utáltam, ha elhalmozódnak a gondolataim. Azóta főleg, amióta megöltem az első embert.

2013. február 1.
Reedville
A számtalan kioltott élet mellett akkor éreztem először bűntudatot.
Mit sem sejtve arról hogy ki ő, úgy hoztam magammal a házba az egyik közeli szórakozóhelyről. Ugyan kellett neki egy kis kábítás, de őt szúrtam ki a tömegben, és hülye lettem volna otthagyni.
Először nem szándékoztam megölni, egyszerűen csak szórakozni akartam vele egy kicsit, azonban tiltakozni kezdett. Ő volt az első lány aki ellenállt nekem, ez pedig nagyon nem tetszett. Durvábban szorítottam a falnak, s vékony derekát átfogtam hogy véletlenül se tudjon megmoccanni.
- Még egy esély, cica. - mosolyogtam rá kevésbé türelmesen.
- Mocskos démon! - emelte fel a hangját.
Felkészületlenül ért barna szemeinek magabiztossága, mely félelemmel keveredett. Egy kicsit enyhült csak a szorításom, ő mégis lecsapott a lehetőségre, és a bejárati ajtó felé kezdett futni.
Bokájánál taszítottam le újból a földre, a méreg a fejemben egyre inkább terjedt ezúttal hogy szökni akart.
Ráültem a derekára, csapkodó kezeit meg a padlóhoz szorítottam.
- Honnan tudsz te a démonokról? - hördültem rá fenyegetően.
Egész teste megremegett, kipirult ajkaival szólni próbált.
- Így-is úgy-is megölsz, nem? - nyögte félve. - Akkor nem mindegy?
- Végülis... - gondolkoztam el a csaj arcát bámulva. - De még nem.
Ahogy ez a mondat elhagyta a számat, lehajoltam a hidegtől hűvös ajkaihoz, és durván csókolni kezdtem. Akarata ellenére dugtam át nyelvemet összepréselt száján, növekedő körmeimet meg a csuklójába vájtam, jelezve hogy engedje el magát. Vér csordult ki a testrészből.
Sós könnyei leperegtek az arcán, mellkasának fel-le emelkedése sűrűbb lett. Zokogni kezdett.
- Ké-kérlek... - könyörgött, amikor megszakítottam a tevékenységemet.
Fekete szemfestéke elmosódott, többé már nem küzdött, és nem volt magabiztos. Olyannyira tisztában volt azzal hogy megfogom ölni, mint amennyire Én.


2013. február 5.
Reedville

A tetoválások közlik azt, ami kikívánkozik belőlünk. Vagy elrejtenek olyasmit, amihez másoknak semmi közük.


Bármilyen undorító dolgokat követtem el a két év alatt, nem egy papírfecnire, vagy épp egy naplóba jegyeztem fel mint amit a földi emberek tenni szoktak, hanem a bőrömre. A bennem rég elveszett fiú irányította ezeket a lépéseket, azt akartam hogyha visszatérek emlékeztessen a szörnyű tettekre, hogy legalább egy kicsit szenvedjek ha rájuk nézek. Egyenlőre még hidegen hagytak, viszont az a lány megölése után kötelességemnek éreztem hogy tű alá feküdjek.

- Mit mondtál, mi legyen? - hajolt felém a hagymától bűzölgő pasas.

A gyomorforgató illatot kétszeresen éreztem, nem sok kellett ahhoz hogy ledugjak a férfi torkán valami mentolos cuccot, vagy épp egy kést. 

Feljebb tornáztam magamat olyannyira hogy a szemeibe tudjak nézni, s elkomorodtam.
- Valami olyasmit amit te akkor tetoválnál magadra ha hidegvérrel megöltél volna egy gyönyörű lányt. - mosolyodtam el a végére, ugyanis tetszett az elfehéredett arckifejezése.
Gyorsan reagáltam amikor a mellette lévő mobiljához nyúlt, a körmeim kiélesedtek, bőrébe belemarva akadályoztam meg hogy olyat csináljon amit megbánna később.
- Mi a szar... - sziszegett fájdalmasan.
- Vagy megcsinálod a tetoválást, vagy helyet cserélünk. De az nem lesz szép, hidd el.
Remegő végtagokkal bólintott rá az ajánlatomra, ám azon nyomban ahogy hanyatt feküdtem belém állította a tűjét, és felmarkolva a telefont, futni kezdett.
Röhögve húztam ki a mellkasomból a fémdarabot, egy kézlendítéssel pedig becsaptam előtte az ajtót. A kövér fazon malacot megszégyenítő módon visított fel, azzal fenyegetett hogy felhívja a rendőrséget.
- Ugyan már. - forgattam meg a szemeimet unottan. - Mire a kisujjad mozdítanád már halott vagy.
Csend telepedett a helyiségre, mindössze csak a szapora lélegzetvételeit hallottam, meg szívének össze-vissza dobogó ritmusát. 
- Még egy esélyed van. - léptem közelebb hozzá, mire ő nekipréselődött a faajtónak. - Megcsinálod menekülés nélkül, vagy egy ép bőrfelület sem fog maradni rajtad.
Körülbelül 10 másodperc gondolkodási időt adtam neki, de semmit sem reagált úgyhogy nem maradt több választási lehetősége.
Lesajnáló sóhajomat követően a pasas szívére koncentrálva ökölbe szorítottam a kezemet, az meg nyomban összeesett. Mellkasát markolászva fetrengett a földön, szájából fülsértő nyögések törtek elő, az elfeketedett vérrel együtt. Nemsokára megszűnt belsőszervének dobogása.
Az a sok tetováló ember közül, ez játszotta el egyedül a türelmemet, a többit mind életben hagytam.
Körülnéztem a fertőtlenítők, a tűk, és a festékek sokasága között, majd mintha tök természetes lett volna az hogy saját magamnak akartam megcsinálni, a kezembe ragadtam az egyik szerszámot.
Egy ideig üres fejjel bámultam a tükörképemet, majd órák múltán a mellkasomon díszelgett a vörös rúzsnyom, meg az ahhoz tartozó két szárny.


2013. augusztus 22.
Reedville
Nem volt rosszabb, mint rádöbbenni az igazságra.
Hatalmas robajjal tört be a bejárati ajtó, s eddigi nyugalmi helyzetem odalett. Félrelöktem a nyaktól lefelé vérző csajt, aki remegve próbált a nappalin keresztül elkúszni a kijáratig. Nem adtam neki sok időt, mire odaért volna elvérzik.
Legnagyobb meglepetésemre egy rég nem látott ismerős arc állt a küszöbön, majd ahogy meglátott nekem rontott. Szemöldökeim az egekbe szaladtak ahogy kitértem az ütése elől, és hogy megelőzzem a további támadásait, jobb kezemmel körbefontam a tarkóját, aztán a falnak szorítottam a fejét.
Hallottam hegyes fogainak csattogását, a harag meg olyan szinten tombolt benne hogy a kidagadó erek vöröslöttek rajta.
- Mia a fasz bajod van?! - ordítottam rá a féldémonra, de mintha meg sem hallotta volna.
Kifordult a szorításomból, karmaival meg akkora mély sebet ejtett a mellkasomon hogy a pólóm átszakadt, a vér meg szétspriccelt a helyiségben. Fájdalmas nyögés kíséretében ereszkedtem térdre, az indulataim előtörőben voltak.
- Megölted! - hörögte felém kerekedve.
A fejem nagyot koppant a padlón, érzékeltem a koponyám ropogását a kemény metlakival egyetemben. Kénes vérem íze megtöltötte a számat, köpködve igyekeztem elűzni a kellemetlen ízt.
- Elég sok mindenkit megöltem. - mosolyodtam el gunyorosan.
Bármennyire is vesztésre álltam Lee-vel szemben, eszem ágában sem volt azt mutatni hogy gyenge voltam.
- Mire vársz? - tárom szét a kezeimet - Ölj meg, tessék.
- Bárcsak megtehetném. - sziszegi, szemei vérben forognak. - De nem azért küldtek ide.
Számíthattam volna a nyakamba szúródott injekciós tűre, melynek hatására összerándultam, látásomat meg fokozatosan veszítettem el.

2013. augusztus 23.
Pokol
Ha olyan tüzet oltasz el amit te gyújtottál, azért nem jár dicséret.

Fájdalom nyilallt az egész testembe ahogy magamhoz tértem, összerándultam a kínzó érzéstől - már amennyire tudtam.
Értetlenül emeltem fel a fejemet, és pillantottam meg láncokra vert végtagjaimat. Az izzó vas körülcsavarodott a csuklómon, míg a bokáimon szintén. Ki voltam lógatva mint egy darab hús, teljesen tehetetlen voltam.
S ha ez nem lett volna elég, a bűntudat amit eddig egyáltalán nem éreztem olyan szinten elhalmozta a szívemet hogy majdnem elhánytam magamat. Újra hallottam a megölt emberek sikolyait, láttam magamat ahogy kőszívűen kioltom az életüket. Főleg azét a lányét.
Ismét felpillantottam telefirkált karjaimra, melyek felerősítették az előbb jött szörnyűségeket.
Mindenem remegett a dühtől, a bűntudattól, és a fájdalomtól. Forró verejtékemtől égett az arcom, lihegtem a sokktól.
Képtelen voltam elfogadni amit tettem. Hangosan felüvöltöttem hogy felvonjam magamra a figyelmet, azt akartam hogy olyan büntetést kapjak amilyet ezelőtt soha senki. Nem akartam ártani jó embereknek, de az a kibaszott démon, a másik felem erősebb volt nálam.
Addig-addig ostromoltam magamat egyedül a kelepcében, mígnem végül, hosszú percek múlva megnyikordult egy ajtó. Bordós fénycsík vetült be a helyiségbe, ám rögtön el is tűnt.
Hunyorogva néztem a felém közeledő alakot, de valójában már tudtam ki közeledik. Hatalmasat nyeltem.
- Zayn Malik. - kezdte - A féldémon, aki közel 2 év alatt 432 ember életét oltotta ki. Még megis dicsérnélek, ha ezek a lelkek egyenesen a Pokolba jöttek volna. De nem! - emelte meg a hangját, mire én összeszorítottam a szemeimet. - Te a kis különc, úgy döntesz felszöksz az emberi világba hála annak hogy pár kis csaj halloweenkor szeánszot akart tartani, de rossz abrakadabrát motyogtak el, és kinyitották a Pokol kapujának egy részét! És tudod, miért sikerült 3 gimnazistának végrehajtania egy ekkora varázslatot? Mert köztük volt az, aki a kulcsa Azazel kiszabadításának. Miféle véletlenek, nem gondolod?
Teljesen összezavarodottan nyitottam ki a szemeimet, s akkor már tisztán láttam Lucifer emberbőrbe bújtatott alakját. Mire akart kilyukadni?
- Miért mondod ezt el nekem?
- Mert van egy ajánlatom számodra.
Maga felé kezdi húzni a láncaimat, így jobban a húsomba vájnak. Felszisszenek a fájdalomtól.
- Nem öllek meg, ha idehozod nekem a lányt. Derítsd ki ki az, és rabold el.

2 megjegyzés:

  1. Szia :D

    Nagyon tetszett ez a hosszú rész is ahogy az eddigiek :D remélem, még olvashatom az írásaidat továbbra is ^^

    VálaszTörlés
  2. Szia! Díj vár a blogomon! :) http://meliaandmylife.blogspot.hu/2016/03/dorothy-blog-award.html

    VálaszTörlés