7. Rész - Túl sok(k)

Továbbra se riadok vissza az igazságtól, mert minél később derül ki, annál rosszabb arra nézve, akit illet.

-Nem. - torpanok meg a McDonalds előtt.

Már épp kezdett volna mindenféle gyanakvásom elszállni Lucy "menjünk el plázázni" project-jét illetően, erre most csap le. Egész nap egyik butikból a másikba rohangáltunk, vettünk egy csomó jó cuccot, este 10 óra körül meg beültünk moziba. És erre, kijöttünk a moziból, a barátnőm pedig felhozta a témát hogy éhes - pedig amúgy megevett egyedül egy nagy adag popcornt - úgy hogy üljünk be a mekibe. Semmi kifogásom nem volt ellene, mert én tényleg éhes voltam, de amint megláttam a középtájt ücsörgő David-et, és Shane-t, rögtön földbe gyökereztek a lábaim.

-Ugyan már! Részeg volt és kicsit megtapizott, na és?

-Na és?! Na és?! Ha Shane nem néz hátra ki tudja mit csinált volna! Kösz szépen Lu, de én most megyek haza. És üzenem a pasidnak hogy kösz a fecsegést.

A lány álla a földet súrolja miközben próbálja megemészteni a szavaimat, ám ez engem jelen pillanatban cseppet sem érdekel.

-Adj már neki egy esélyt... - suttogja elhaló hangon - Mindenki megérdemel egy második esélyt.

Ekkor eszembe jut Zayn. Ő sokkal durvábban viselkedett velem, és mégis megbocsátottam neki. De David-nek nem tudok. Fogalmam sincs miért, egyszerűen a szemeibe sem tudok belenézni, a kendős srác meg...van benne valami, ami megfogott.

-Ő nem - nyögöm, majd magam után húzva a táskákat, ott hagyom Lucy-t.

Tudom, hogy nem fog utánam jönni. A kajáldában lévő 2 fiúhoz fog menni, hiszen teljesen belehabarodott a göndörkébe. Nem csodálom, végül is nagyon rendes, meg helyes is...már megszoktam hogy a szerelmes Lucy kezelhetetlen, és ezen kívül makacs is.

A kinti kellemes levegő nyomban megtölti a tüdőmet, ahogy kilépek az épület forgós ajtaján. Még ilyenkor késő este is dugig van a parkoló, az emberek pedig bent nyüzsögnek a plázában. A legtöbbjük a mozit rohamozza meg. Sosem értettem, hogy a legjobb filmeket miért kell mindig késői időpontra rakni, de hát ők tudják.

Szerencsére a kolesz nincs messze tőlem, csak pár utcányira, így a kezemben lévő 5 db teletömött táska sem okoz akkora megerőltetést. Ez egy előnye annak, ha a kollégiumod New York szívében áll.

Száguldó autók tömege suhan el mellettem másodpercenként, néhányan még dudálnak is, amit nagyjából megszoktam, de még mindig kellemetlen - így örülök, amikor befordulok a csendes kis utcába, ahol csak néhány lámpa van, és nem közlekedik annyi autó : vagyis oda, ahol az itteni otthonom helyezkedik el.

Ám ahogy meghallom a heves sugdolózást, behúzódok egy bokor mögé, s nem folytatom tovább az utam.

A szemben lévő udvarkapu előtt áll Zayn, előtte pedig még valaki, akit még nem láttam soha. Fekete-bordó színek kombinálnak az öltözékében, akárcsak hollósötét hajában a piros melírcsíkok. Az általam ismert fiúnál 1 fejjel kisebb, mégis fenyegetőbbnek tűnik nála. Meg sem lepődök a csuklójára tekert kendőn - jut eszembe, a 'csinos kendő' felszólalásom óta Zayn nem is húzta magára - .

Ahhoz képest, hogy a hangjukat suttogóra akarják fogni, nagyon is jól hallom a párbeszédet.

-Megvan már?

-Nincsen! - túr a hajába dühösen Zayn. - Mégis hogy találtam volna meg ennyi idő alatt?

-Szépen megmondtuk, hogy illeszkedj be. Szerezz népszerűséget, a rohadt életbe, ennyire nem vagy képes? A fiú már rég megvan!

-Persze mert Leila kétszer kitette a melleit és máris körüllengték a pasik. - fogcsikorgatva beszél, kezei ökölbe szorulnak - Adj még 2 hetet.

-2 heted van Malik, különben...

-Tudom mi lesz, nem kell még egymilliószor elmondani.

Megdöbbenve pislogok az alig 5 méterre álló személyekre, és azt hiszem, nem akarok többet hallani. Újra felveszem a táskákat, majd mintha most kanyarodtam volna be a sarkon, hangosan összecsapom a szatyrokat. Erre mindketten abba hagyják eszmefuttatásukat, helyette az ismeretlen ember gyanakodva végigmér, a másikuk szája pedig egy vonallá préselődik.

Még gyors súg valamit a fiú Zayn-nek, majd gyorsan lépkedve elindul az ellenkező irányba. Várom, hogy esetleg a rácsos kapu előtt ácsorgó srác szó nélkül bemenjen, de nem teszi. Megvárja míg odaérek, aztán kiveszi a kezemből az összes táskát.

Hát, azt hiszem ettől jobban meglepődök, mint az előbb hallott beszélgetéstől.

-Nem jössz? - fordul felém, miután rájön, hogy földbe gyökereztek a lábaim.

-Uh...de.

A szobám ajtaja felé menet végig kattog az agyam. Újra és újra lejátszódnak benne a mondatok, amiket hallottam. Egyszerűen nem tudok épeszű magyarázatot arra, hogy miről beszélhettek. Félnem kellene?

Nem, nem kellene. Valamilyen hülye énem előbukkant, aki azt mondogatja hogy bízhatok ebben a kiismerhetetlen fiúban.

-Hm? - a hang hallatán visszazökkenek a valóságba.

-Hm? - kérdezek vissza értetlenül.

-Hallottál valamit abból a beszélgetésből? - kérdi, s visszanyújtja a vásárolt dolgaimat.

-Nem - hazudom könnyedén, még egy vállrántást is sikerül hozzáspékelnem.

-Hazudsz.

-Hogy mi? - szemöldököm rögtön felszalad, szívem hevesebben kezd dobogni. - Miből gondolod, hogy hazudok?

-Én nem gondolom, én tudom, Gwen. Láttalak.

Szemeimet szégyenkezve lehunyom, automatikusan kezdek hátrálni előle.

-É..én nem akartam hallgatózni, csak... - dadogok, a félelem kezd eluralkodni rajtam, ahogy eszembe jut mit mondott a legutóbb.

"-Ha nem fogsz továbbra is utánam szimatolni.akkor most elmehetsz... viszont ha még egyszer megtudom, hogy itt jártál, vagy megpróbálsz követni valahová, nem úszod meg ennyivel."
Az a legijesztőbb az egészben, hogy még mindig csak itt áll velem szemben, mindenféle harag nélkül bámul rám, és nem mondd semmit. Ennél még az is jobb lenne ha most azonnal megragadna és megfojtana, mint - majdnem - a múltkor.
-Ne fossál már ennyire - szólal meg végre, hangja kicsit zavart. - Nem foglak bántani.

-Hogy-hogy?

Ó istenem, Gwen! Ahelyett, hogy bólintanál és beiszkolnál a szobádba, elkezdesz kérdezősködni. Azt hiszem komoly bajok vannak velem.

A srác lazán megrántja a vállait, majd kitárja előttem az ajtót, s félkezével rátámaszkodik a kilincsre. Zavarban vagyok a túlzott közelségétől, érzem, ahogy a halvány pír felkúszik az arcomra.

-Sétáljunk egyet.

-Komolyan? Az előbb hallgatóztam, azelőtt szintén kémkedtem utánad, és ráadásul most kint sötét van, honnan tudjam hogy tényleg csak sétálni akarsz? Sétálj egyedül, Zayn. - hadarom zavartan, kerülöm a szemkontaktust.

Tudom, hogy az ellenséges viselkedésem feldühíti, ám ezúttal nem látok rajta semmiféle kitörni való rohamot. Ez az oldala sokkal ijesztőbb, állapítom meg. Elrejti a bomba visszaszámlálóját, azaz fogalmam sincs mikor robban.

-Ha akarnék veled csinálni valamit, biztos nem a forgalmas New York-i utcákon tenném meg, cica.

-Ne hívj cicának! - köpöm a szavakat nyersen, és bár roppantul kikészít a flörtölése, nem adom meg neki az örömöt hogy lássa: zavarba hozott. - Se Gwen-nek. Gwendolyn vagyok...neked Gwendolyn vagyok.

-Milyen gonosz vagy velem - látványosan lebiggyeszti az alsó ajkát - Az előbb még majdhogynem könyörögtél, hogy ne bántsalak.