2014. szeptember 20., szombat

9. Rész - Ez történt tegnap este

Sziasztok! Szokásomhoz híven betartottam, nem csúsztam, szóval itt is van a rész:D A szavazás alapján kitettem David-et, és Shane-t is a szereplőkhöz, ha érdekel nézzétek meg.:) Mindenkinek jó hétvégét, és olvasást♥♥

Linessa xx
Nincs nagyobb vakság, mint az értetlenség.
Az utolsó emlékképem az, ahogy Zayn behúzott egyet a mellettem álló David-nek, de olyan erősen, hogy a fiú a földre került, és az egész szórakozóhely körénk gyűlt. Lesokkolva néztem a vért, ami egyre gyorsabb ütemben terült el Dave feje körül, aki lassan elveszítette az eszméletét.  Aztán mintha mi sem történt volna, a fekete hajú elhúzott a rémült, mentőért kiabáló embertömegből.


A fejem rettenetesen hasogat, szemhéjamon átszűrődik a tűző nap fénye. Próbálom felidézni a további eseményeket, miután Zayn-elhúzott a többiektől, de még csak emlékfoszlányok sem ugranak be.

Látószervemet megerőltetem, azzal együtt pedig felülök a puha ágyban, és körül nézek.
Megrémülök, ugyanis fogalmam sincs hol vagyok. Egy nagy francia ágy van a seggem alatt, míg a tágas szoba közepén egy meggyfa dohányzóasztal, tele piás üvegekkel, és...óvszerrel?! Hevesebben dobog a szívem, egyszerűen nem merek az ágy másik felére nézni. De a kíváncsiságom legyőz.
Basszus.
Hollófekete haja a szemeibe lóg, karjait átveti a nyaka mögött, míg mogyoróbarna szemeit csukva tartja. Alszik?
Egyetlen egy boxer díszíti tetovált, kidolgozott testét. Tekintetemet párszor végig vezetem rajta, de talán nem kellene, ugyanis pillanatok alatt érzem felkúszni a pírt az arcomra.
Rajtam...rajtam a fehérneműm van, és az Ő tegnap esti pólója.
Kezdem elveszíteni a fejem. Ő nem mozdul meg, én sem, ez meg így megy egy darabig. Tuti, hogy lefeküdtem vele. Részeg voltam, a barom meg kihasználta, és megfektetett!
Halkan kiugrok az ágyból, s a kis asztal melletti székről elemelem a ruháimat, amibe gyorsan belebújok.
Ezt követően az ajtóhoz sietek. Hátra-hátra pillantok, nagyon remélem, hogy nem fog felébredni.
A bejárat nyikorgásmentesen nyílik ki, és legnagyobb meglepetésemre a szórakozóhelyen vagyok...még mindig. Néhány ottani alkalmazott takarít kómás fejjel, és valljuk be, eléggé fura táncoló fazonok, meg zene nélkül lenézni a négyzet alakú földszintre.
Míg sétálok lefelé a hosszú lépcsőn, kezdek kicsit felengedni, ám a bűntudatom nem csillapul. Mi lehet David-del? Jól van? Rohadt pia, ha nem lenne a világon akkor emlékeznék a tegnap estére, és biztos nem hagytam volna elrángattatni magamat úgy, hogy a srác aki - talán - bocsánatot akart kérni, a saját vérében heverjen. Ráadásul nagy valószínűséggel odaadtam egy olyasvalakinek a szüzességem, akit nem szeretek, sőt, az a valaki még erőszakos is volt velem...többször.
Ezeket hívom én lotyóknak. Akik jól bebasznak, - vagy csak simán azért, mert olyan kedvük van - ágyba bújnak egy pasival, aztán másnap nem emlékeznek semmire. Végül erre ráállnak, azaz kezdődik minden elölről. Meddig süllyedek még? Én csak egy kicsit népszerű akartam lenni, nem akartam, hogy New York elvegye az eszem.
Gyors ütemben haladó lábaim másodpercek alatt torpannak meg, a derekam köré kulcsolódó kezeket érezve. Van egy sejtésem, hogy ki az, és amint az illető magával szembe fordít, az elméletem be is bizonyosodik.
Hogy is gondolhattam, hogy sikerül szó nélkül lelépnem?
-Hova-hova? - barna szemeit az enyémeken tartja, teljességgel belefúrja a tekintetét a sajátomba.
Úgy érzem, a közelsége teljesen elveszi az eszemet, de akkor eszembe jut az ok, amiért tulajdonképpen ma reggel nem a koleszban ébredtem.
-Hagyj békén. - gyűjtöm össze a maradék becsületem, s nehezen, de eltolom magamtól, majd kifutok a club ajtaján.
Könnyen utol ér engem, ugyanis nem vagyok egy futóbajnok alkat.
Nagy tenyerével közre fogja a jobb csuklómat, megállítva ezzel engem - újra.
-Elmondanád mi a bajod?
-Hogy mi a bajom?! - pattan el a fejemben az a bizonyos erecske, magyarul mondva ordibálni kezdek vele az utca kellős közepén - Komolyan nem tudod?!!?  Tök részeg voltam, teljesen önfeledt, te pedig mit csináltál? Amit a többi pasi is csinált volna! Kihasználtad a helyzetet, és szépen megfektettél!
A torkomban a hangszálak teljesen legyengülnek, a szemeimben gyülekező könnyek pedig szép lassan lefolynak az arcomon. Homályosan látom Zayn döbbent ábrázatát, ám ezt egyáltalán nem tudom hová tenni. Azt hitte, annyiban hagyom az egészet, és nem osztom ki szépen?
-Nem szexeltünk tegnap este, Gwen. -  nem tudom nem észre venni szája sarkában megbúvó mosolyt.
Mondata újra lejátszódik a fejemben, azzal együtt meg eltátom a szám, s hatalmas kő esik le a szívemről. Szégyenkezve, elpirulva hajtom le a fejemet. Hagyom, hogy hosszú hajam eltakarja vörösben égő arcomat.
-Akkor...khm...mi...mi történt? - nyögöm ki végre, mikor már úgy érzem, hogy csillapult a zavartságom.
-Útközben elmondom. - utal arra, hogy ideje lenne vissza menni a kollégiumba. - De nem biztos, hogy akarod hallani.
Szemöldököm a magasba szökken. Az első kérdéstől, ami eszembe jut megborzongok. Úristen, mekkora baromságot műveltem?
-Nem tudom mi lett a sráccal akit leütöttem, ne kérdezd, de szerintem elvitte a mentő. Mindegy. Szóval láttam, hogy totálisan ki vagy ütve, ezért nem tartottam túl szerencsésnek úgy visszacipelni a koleszba. Maradt az a verzió, hogy felviszlek az egyik szobába, majd ott hagylak, de...ez nem igazán így sült el. Ahogy felértünk kiabálni kezdtél velem, hogy mi jogom volt megütni azt a David... - elgondolkozik - igen, asszem' David-et mondtál. Nem izgatott túlságosan, már mentem volna el, és hagytam volna hogy tovább ordítozz a fallal, de akkor elröhögted magad és elkezdted ledobálni a ruháid. Nem mondom, hogy nem tetszett, me... - szúrós tekintetembe belenézve, inkább félbeszakítja a mondatát, és mással folytatja - Levetkőztél. A fehérneműdet magadon hagytad, de végig azt hajtogattad, hogy meleged van, meg hogy miért kellett ebbe a meleg szobába jönnöd, ami tele van piával meg óvszerrel. Már tényleg akartam menni, mert dolgom volt...de azt mondtad ne menjek, mert nem akarsz egyedül maradni. Kicsit megint erőszakos voltam veled amiért majdnem letépted rólam a pólót, meg belecsimpaszkodtál a lábamba hogy ne menjek. Még jó hogy nem emlékszel rá, mert tényleg nem volt szép...nem is részletezem. Végül nyertél, mert maradtam, de nagyon dühös voltam. Te már rég aludtál, a zene abbamaradt, a levegő meg hirtelen lehűlt, és itt a magyarázat arra, hogyan került rád a pólóm. Én meg...én mindig boxerban alszok. Sosem fá...- fájdalmasan beleharap az alsó ajkába, mintha megparancsolná magának hogy kussoljon már - Szóval ennyi.
-Te jó ég... - temetem a tenyerembe az arcomat - Ennyire gáz lettem volna? Soha többet nem iszok.
Nem válaszol nekem. Nagyon úgy néz ki, hogy a gondolataiba mélyed, de a kaput mégis kitárja előttünk, mihelyst odaérünk az épület elé.
Az igazat megvallva furcsa volt ilyen összefüggően hallani Őt. Eddig csak néhány mondatot mondott, meg szót, de most mintha kicsit felengedett volna, még ha az én eszméletlenül cikis sztorimról is volt szó. Nagyon remélem, hogy nem fogja emlegetni.
Viszont David-hez muszáj bemennem. Bármit is tett volna akkor este a kocsiban, van szívem, és tudnom kell jól van-e.

A szobámhoz vezető folyosó előtt mindketten megállunk, síri csendben nézünk egymás szemeibe. Újra lobban bennem valamiféle szikra, csak ezúttal nem a féltékenységé. Ez valami...más, amit még nem éreztem azelőtt.
-Viszlát, Gwendolyn.
Túlságosan elvagyok foglalva ezzel az újonnan jött érzéssel, ezért csak akkor esik le mit mondott, mikor már rég felment a saját emeletére. Gwendolyn-t mondott. Úgy hívott, ahogy megkértem rá hogy hívjon, mert nem bírtam a képét, és a durva viselkedését. De ha egyszer ezt akartam, most miért zavar mégis a végén az a rohadt "dolyn"? Azt hiszem sosem fogom megtudni.

10 megjegyzés:

  1. BAZDMEG AZT HITTEM MEGTOSSZA!
    Imádtam.♥
    NE VÁRASS MEG 1 HÉTIG!
    Hamar kövit.♥
    GYERÜNK!
    Még mindig nagyon jó.♥
    OLYAN ÉAFSDFITSFJÉASDNAFKSDÉAFJGAFG♥

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jo mindt mindig ;) varom a kovit

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jó lett! Siess a kövivel!

    VálaszTörlés
  4. *-------------------* Nagyon-nagyon-nagyon szuper *o*
    Gyorsan kövit <33

    VálaszTörlés
  5. Imadoom !!alig varom a folytatast! Hihetetlen milyen tehetseges vagy! Csak igy tovabb:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, köszönöm szépen:') Olyan jól esik ez*-*♥

      Törlés