10. Rész - Stressz, megrázkódtatás, és Ő

Sziasztook. Az előbb telóról próbáltam kirakni ezt a részt, de valami baj volt, szóval muszáj volt géphez ülnöm, és innen kirakni..:'D Mindegy, a lényeg hogy itt van. Jó olvasást:)

Linessa xx

Néha muszáj megtennünk azt is, amiben nem találunk élvezetet.

-Hol a fenében voltál? - ugrik fel sikkantva az ágyáról Lucy, így az eddig ölében pihenő könyv a padlóra esik. Nem igazán izgatja. - Ha nincs vagy 100 nem fogadott hívásod, drága barátnőm, akkor egy sem! Tudod hogy aggódtam?

-Buliztam. - rántom meg a vállaimat, tartva a szemkontaktust. - Ott volt David is, azt hittem, tudsz róla hogy kórházba került.

-Hogy mi...jézusom! Most szépen megfordulsz, és miközben a kórházba megyünk, elmondasz mindent szóról-szóra!

Belső ajkaimat kezdem harapdálni, és bármennyire is biztos akarok abban lenni, hogy Dave jól van, nem hiszem hogy bele tudnék nézni a szemeibe. Végül is, számára egy tök idegen srác leütötte, azért, mert én odabújtam hozzá. Egyáltalán egy szimpla - kicsit erős - ütéstől hogy kerül valaki kórházba?

Nagy levegőt veszek, végül pedig elmesélem az estém azon részét Lu-nak, amire emlékszek abból.

Lassan haladunk a forgalmas utcán, s eléggé kényelmetlenül érzem magam, amiért barátnőm átöltözni sem hagyott időt. Még mindig érzem a ruhámból áradó piaszagot. Csak remélni merem, hogy a kórházi dolgozók nem fogják megérezni. Elég gáz lenne.

-Ha jól értelmezem, azzal a Zayn-nel töltötted az éjszakát...és elhiszed neki, hogy tényleg nem feküdtetek le? - emészti a hallottakat Lucy. - Naiv vagy, Gwen.

-Figyelj, miért hazudott volna ilyenről?

Minden erőmmel azon vagyok, hogy ne jussak arra a döntésre, hogy hazudott. Ha egyszer azt mondta nem szexeltünk, akkor nem szexeltünk. Vagy tényleg túl hiszékeny vagyok.

A hideg ráz a gondolatok hatására, azért inkább elraktározom magamban, és már a folyamatosan kérdésekkel dobáló lányra sem figyelek.

A fehér épületbe érve, amúgy is befogja a lepénylesőjét.

Nyomban gyomorforgató szagok töltik meg az orromat, és a másnaposság erre még rátesz egy lapáttal, szóval kis híján összeokádom az előteret.

A barna loboncos maga után rángat engem, ügyesen kikerüli az embereket. Azt hiszem, egy itt dolgozót keres.

Kicsit később meg is áll egy fehér ruhás ápoló előtt. A nő nagyon fiatalnak tűnik, hosszú, vörös haja majdhogynem a derekáig ér. Smaragdszemei kedvesen villognak, ahogy ránk néz.

-Megkérdezhetem, hogy hol tartózkodik David Hole? - kérdi Lucy habozva.

Még a lány elmondja, hogy pontosan hová is kell mennünk, nekem folyamatosan egy dolog kavarog a fejemben. Mégpedig az, hogy Lucy-nak mióta ilyen fontos David? Eddig egészen abban a tudatban voltam, hogy teljesen belezúgott Shane-be. Shane-be, nem David-be.

-Lu, kérdezhetek valamit, mielőtt bemegyünk? - torpanok meg a 103-as szobaszámmal rendelkező ajtó előtt.

-Hm?

-Mi van veled? Történt valami, amiről tudnom kellene?

-Mire gondolsz? - húzza össze gyanakodva a szemeit.

-Hát...uh...neked mióta...vagyis miért kellett így iderohannunk? Végül is nem Shane az, aki kórházba került.

-Jóban vagyok Dave-vel, és igenis érdekel a testi épsége. Semmi több.

Nem faggatom tovább, bár többé-kevésbé hiszem el, hogy ez az igazság. Túl jól ismerem ahhoz a legjobb barátnőmet, hogy tudjam mikor hazudik. Nem mondtam még el neki soha, de hogyha nem mondd igazat akkor folyton behajlítja az ujjait, és kapirgálja a tenyerét. Az imént ugyanezt tette.

A feltételezés pedig, hogy Lucy csak azért szedte fel Shane-t, hogy közelebb kerüljön David-hez, rohadtul aljas húzás. Csak remélni merem, hogy ennyire nem változott meg. Ő nem tehet ilyet, hisz olyan lelkes volt a randi után.

-Nagy baj, ha gyors leszaladok kávéért? Láttam egy automatát. Egész nap nem ittam, és kezdem elveszíteni az eszem. - terelem el a témát.

Lu a szokásosnál sokkal gyorsabban vágja rá, hogy "oké", majd nyitna is be, ha nem kérdezem meg, kér-e ő is.

-Én nem kérek, köszi. - válaszol, azzal el is tűnik az ajtó mögött.

Ledöbbenve tanulmányozom a hófehérre mázolt bejáratot, a gyanúm egyre erősebb.

De nem.

Nem lehet az, amire én gondolok.

Hajamba túrva fordulok meg a tengelyem körül, és míg majdhogynem kicsupálom felcopfozott barnaságom, elsétálok a szürke kávéautomatáig.

Sosem ittam még ezelőtt ilyen gépből, de remélem iható lesz. Tényleg szükségem van kávéra.

Kicsit stresszűző is, és az rám fér.

Pár rövid perc múlva már a kezeimben van a gőzölgő lötty, mitöbb, e kis idő alatt sikerült megnyugodnom, és meggyőznöm magam arról, hogy csak túl sokat látok a dolgok mögé.

Ezért is békésen térek vissza a kórházi szoba elé, hogy megnézzem hogy van Dave, de a résnyire nyitott ajtón kihallatszik az egyáltalán nem baráti beszélgetés.

Úgy van. Mindig én vagyok a rossz ha hallgatózok, de mindig tálcán kívánkoznak ezek a szóváltások.
-Te is tudod, hogy mit gondolok erről. Lucy, én nem akarom becsapni a legjobb haverom, és ezt már az első csók után is megmondtam, ahogyan azt is, hogy én nem érzek úgy irántad. Nagyon rövid idő telt el, te mégis honnan vagy tisztában az érzéseiddel?
Kicsi szikrák kezdenek pattogni valahol az agyam környékén, s kezemmel az eredetinél sokkal erősebben markolok bele a barna pohárba. A forró ital lecsorog a kézfejemre, rettenetesen égeti azt, ám magamban tartom a szisszenésemet, és közelebb húzódok a réshez, hogy lássam mi folyik ott bent.
David a fehérhuzatos ágyon ül, egyik oldalán fekete oldaltáskával, amiből pár ruhadarab rendezetlenül kandikál ki, a másik oldalán pedig könnyes szemekkel bambul rá a barátnőm.
A fiú arcáról semmiféle olyan érzelem nem árulkodik miközben Lu-ra néz, inkább csak a bűntudat, amiért...amiért mindketten átverték Shane-t! Valaki mondja, hogy ez csak egy álom. Hogy lehet ilyen szívtelen dög a lány, akit kicsi-korom óta ismerek, és történetesen a legeslegjobb barátnőm?
A következő pár percben egymás szemeibe néznek, majd Lucy motyog valamit az orra alatt, - azt hiszem azt, hogy szeretlek, de nem igazán tudok szájról olvasni - s hirtelen, ajkait rátapasztja a srácéra.
A keserű érzéstől a szám automatikusan fájdalmas grimaszba torzul, a gyomrom azzal együtt görcsbe rándul, s a döbbenettől kiejtem a kezemből a papírpoharat.
Vadul kalapáló szívvel kezdek először lassan hátrálni, végül pedig már kifelé rohanni.
Egészen addig meg sem állok, amíg biztos távolságba nem kerülök tőlük - pontosabban a Central Park-ban vagyok - . A sok embernek, és a zöld környezetnek nyugtató hatást kellene sugároznia, de nem tudok megnyugodni. Miért érzem úgy, hogy amióta nincs itt az a fiú, akire nap mint nap csorgathattam a nyálam, és nem érdekelt senki más rajta kívül, fenekestől felfordult az életem? Mert ezzel kiléptél a megszokott, együtemű életviteledből, hülye lány.

A gondolataimba merülve észre sem veszem a körülöttem sétálgató embereket, mintha csak nem akarna tudomást venni róluk az agyam, ezért is szépen neki megyek valakinek.
A kábító férfiparfüm illata nyomban átjárja az érzékszervemet, és mielőtt azon kezdhetnék gondolkodni, hogy hogyhogy mindig összefutok vele ekkora városban, a tekintetünk találkozik.
A lábaim kocsonyák módjára remegnek meg barna íriszeit szemlélve.
Alig látható félmosollyal áll előttem, s én még csak akkor veszem észre a haján való változást. Hosszabb lett - kérdés, hogy mégis hogyan nőtt ennyit kevesebb mint 4 óra alatt - , és a fazonja is más.
Hogy nem jegyeztem még meg magamnak, hogy ilyen jól néz ki? Mellesleg tetszik rajta a kék szín. De ez a...lehet, csak azért nem tűnt fel, hogy hosszú a haja mert folyton zselézte, most meg csak simán hátrafésülte? Mindegy.
-Kezdjek megint gyanakodni, hogy követsz engem, vagy tényleg csak véletlen futunk össze mindig? - rántja fel egyik szemöldökét.
Szóval nem csak nekem jutott eszembe.
-Nem követlek téged. Miért tenném? Hisz' tényleg semmi közöm ahhoz, hogy ki volt az akivel beszéltél, hogy miről volt szó, és hogy miért viselkedsz ilyen furán. - hadarom el egy szuszra, amilyen meggyőzően csak tudom, ugyanis valójában nem szándékozok leakadni a témáról.
Akkor is kiderítem.
-Akkor jó. - biccent, de tudom, hogy nem hisz nekem. - Szóval, mi járatban vagy itt?
-A kórházból jövök, tudod, tegnap szépen kiterítetted a pajzsomat. - dörgölöm gúnyosan az orra alá.
A fiú nemes egyszerűséggel, mintha ez egy tök vicces dolog lenne, felröhög.
Hülyén pislogok rá egy darabig, nem tudom felfogni mi ennyire nevetséges. Most az, hogy egy ütésétől kórházba került valaki? Szerintem ez egyáltalán nem az.
-Amúgy miért is ütötted le? Féltékeny voltál?
Az utóbbi kérdés alig hagyja el a számat, de Zayn eddigi vigyorgó arca rögtön elkomorul. Fogalmam sincs hogy egy srácnál hogy néz ki ha zavarban van, de szerintem ez súrolja azt a szintet.
Megduzzadt, piros száját figyelem amint fogait végighúzza az alsó ajkán, majd egyik kezével a derekamhoz nyúl, és magához ránt.
-Igen, az voltam. - suttogja a fülembe.