17. Rész - A falakon túl

Félelmetes volt, hogy mennyi véletlen jött közbe. 

-Velem jössz. - utasítja a mély hang Luke-ot.

-Hova?

-Nem mindegy az neked?! Kelj fel és indulj!

Következőnek mocorgást hallok, úgyhogy valószínű feláll az ágyról.

Oltári nagy barom vagyok, tudom, ezért amint becsukódik mögöttük az ajtó felállok, és lábujjhegyen a kijárathoz osonok. Fülemet szorosan az ajtóra tapasztom, valami kiinduló neszt keresve, amit meg is kapok. Kattan egyet a nagy bejárat zárja, majd padló nyikorgás. Most kell mennem. Résnyire kinyitom a nyílászárót, így tökéletesen látom, hogy mindjárt becsukódik az, ahol ki kell mennem.

Mivel elég nehéz halkan, de egyben gyorsan is mozogni, a hajgumimat kirántom a helyéről, s a küszöbre hajítom pont a félfa sarkába. Csak értek valamit azok a kislabdadobások, gondolom.

Hogy egy kicsit lenyugodjak, nem indulok el rögtön a főbejárat irányába, hanem várok fél-vagy talán 1 percet, csak azután lopózok oda.

Felveszem a küszöbre hajított fekete hajgumit, míg másik kezemmel lassan kijjebb tolom az ajtót.

Szívverésem újból megugrik, hisz' felmerül bennem az, hogy mi van ha valaki mászkál a börtönöm előtt, vagy esetleg a Luke-ot kísérő démon hátranéz.

Szerencsére nem jut eszébe megfordulni. A szőke fiú alkarját szorítja, és a nagy kastély felé taszigálja ami előtt a griffek alszanak. Elnézek jobbra, majd balra is, mielőtt kitenném a lábamat a szűk falak közül, s mikor meggyőződök róla hogy nem jön senki, villámcsapásként jövök rá, hogy minek mennék Luke után, ha most megtudok szökni? Tényleg képes vagyok megtenni? Képes vagyok itt hagyni Őt egyedül azok után hogy megbízott bennem és elmondott mindent amit tudott? Nem.

Így hát a szökés megkísérelése helyett a hatalmas épület felé indulok.

Torkomban dobogó szívem miatt alig kapok levegőt, s erre rátesz még egy lapáttal a forróság, amitől egyre jobban izzadok. Ideges vagyok és félek.

A démon a következő pillanatban kitárja a rácsos fekete kaput, aminek a nyikorgását még több mint 8 méterről is hallom, aztán...aztán hátranéz. Reflexből húzódok be a legközelebb eső sötétbarna törzsű fa mögé, és csak remélni merem hogy nem vett észre.

Remegve ereszkedek le a földre, még a lélegzetvételeimet is magamba fojtom.

Eltelik 1 perc, 2 perc, 3 perc, mégsem jön senki. Fél testemmel kifordulok a fa mögül, aztán az üres terepet meglátva - leszámítva az alvó griffeket - hatalmas kő esik le a szívemről.

Megúsztam.

Az igazat megvallva furcsállom hogy ekkora a "csend". Nem kellene itt nyüzsögniük a természetfeletti lényeknek?

Még ez a gondolatmenet átsuhan az agyamon, furcsa, langyos levegőt érzek a vállam környékén.

Azt akarom hinni hogy csak beképzelem az egészet, és nincs ott semmi. A kemény földbe karmolok, hogy fékezzek a remegésemen, utána oldalra fordítom a fejem.

Nemhogy eszem lenne. Nem. Ahelyett, hogy mozdulatlan maradnék, a pánik eluralkodik rajtam, és hosszú sikolyom felszínre tör.

A felém magasodó griff citromsárga szemeiben fény gyúl a hangos hangulatváltozásom miatt, majd száját hatalmasra nyitva hörgő hang hagyja el azt.

A riadtság hatására könnybe lábad a látószervem, és igyekszek a sikoltozás helyett inkább futni.

Ilyenkor tapasztalom azt a bizonyos dolgot. Mintha a lábaidra ólombábukat pakolnának, nehezítve ezzel a mozgásodat.

Hallom a felverődő port, azt, hogy egyre közelebb ér hozzám.

Megfogok halni.

Hallom továbbá a csőrét elhagyó ricsajt is. Én meg gyengülök. Úgy érzem körbe körbe futok mindenféle menedék nélkül ahová esetleg elbújhatnék.

Nem bírom tovább. Az állat a bokám után kap, hegyes karmai belevésődnek a testrészbe, és a talajnak vágódok.

Fájdalmas sikolyt hallatok, a túlzott mértékű kíntól a látásom is elhomályosul, szinte csak fekete-fehér pöttyöket látok.

Újfent észlelem a langyos lihegést az arcom környékén, azt, ahogy az érdes, hegyes csőr végighúzódik a bőrömön.

Éles ordítás. Egyszeriben már a hangokat sem hallom, csak érzem, hogy az eddig rám nehezedő griff-test eltűnik.

Sziasztok! Nem szoktam ilyet csinálni, de most ajánlok egy zenét ehhez a részlethez, mert amíg írtam végig ezt hallgattam. KATT. Bocsi, hogy közbezavartam:D Linessa.xx

-Gwen! Hallom, hogy lélegzel. 

Ugyan egybefolyó morajlásnak tűnnek a szavak, tudom ki beszél hozzám.

Erős szúrást érzek a jobb bokámnál, s ha kicsit megmozdítom akkor kétszeres gyötrelem nyilall a helyébe.

Szempáromat a következő percben már kinyitom, rögtön megpillantom a lefelé bámuló, barna íriszeket.

Egészen eddig észre sem veszem, hogy az eső zuhog. Zayn fekete haja eláztatva lóg a homlokába, ezen kívül minden egyes ruhadarabja csurom víz, pont mint én. 

-Segíts felállni. - szólok gyengén.

Még beszélni is nehezemre esik.

Amint a jó erőben lévő kezek a hónaljam alá nyúlva felállítanak, a fiú mellkasának dőlök. Jobb lábamat a föld felett lógatom pár milliméterrel, hisz' nem tudnék megállni rajta.

Könnyeim patakokban folynak. Nem érdekel hogy éltem ezt túl. Nem érdekel miket tett velem Ő. Nem érdekel hogy idehozott, és hogy megfogok halni. Egyedül az érdekel hogy itt van velem, átölel, és ezzel az egy öleléssel azt tudatja velem hogy mellette nem eshet bajom.

Forró ajkait először az arcomra tapasztja, ahol az egyik sebem helyezkedik el. Másodszor a számat találja meg. Csak egy rövid, büntetlen puszit ad, nem olyanokat mint eddig. A szám kinyílik, mozdulatlanná válik míg Zayn becsúsztatja nyelvét. Kezei megérintik a nyakamat, és ha az lehetséges, még közelebb húz magához. 

Minden fizikai fájdalmat eltüntet egyetlen tettével. Úgy csókol engem, mintha egy elvesztett rész lennék akit végre visszakap. Pedig nem vesztem el. Nem, mert Ő hagyott ott engem, nem tudom milyen okoktól fogva.
-Visszaviszlek. - homlokát az enyémnek nyomja miközben ezt mondja, majd felvesz a kezeibe.
Fejem a vállára csuklik, képes lennék most azonnal elaludni. Az eső az eddiginél is jobban esik, ami még nehezíti is azt hogy nyitva tudjam tartani a szemeimet.  Mindenem sajog, a bokám rettenetesen fáj. Mindezek ellenére a tudat, hogy - remélem - Vele biztonságban vagyok megnyugtat, ezért amellett döntök, hogy átadom magamat az álmoknak.

*

A fertőtlenítő jellegzetes szagára ébredek, ami marja az orromat. A folyékony termék teljességgel beleivódik a lábamat körülölelő kötszerbe, ezzel kellemes, hűvös hatást nyújtva nyílt sebemnek.
Feljebb könyökölök az ágyon hogy jobban körül tudjak nézni a szobában...vagyis, hogy megnézzem itt van-e Zayn.
A sötét fallal szemben áll, háttal velem. Fejét az előbb említett hideg támasztónak dönti, azt hiszem a földet - vagy a cipőjét - veszi szemügyre.
-Zayn? - szólítom meg, nem vagyok biztos a hangulatában.
Bizonytalan hangom hallatán ellöki magát onnan, s felém sétál. A szemkontaktust még akkor sem szakítja meg mikor lefekszik mellém. Meglep, hogy nem csak egyszerűen leült, hanem ugyanolyan pózba helyezve magát mint én, lefeküdt.
-Hogy van a lábad?
-Nagyon fáj.
-Miért voltál kint? Megakartál szökni? Gwen, te tudod mit csinált volna veled egy Griff ha én nem vagyok ott? Ha nem ölöm meg akkor most az összes testrészed külön helyen lenne.
Összeborzongok. Még belegondolni is rossz, hogy tényleg mi történhetett volna akkor.