20. Rész - Szétszakadva

Sziasztok! Nem tudom kit hogy fog érinteni a hír, de előre szeretném veletek közölni hogy 35-40 részesre tervezem a blogot, attól függ hogy tudom alakítani a történetet. Én inkább a 40 részesre tippelek, de majd meglátom. Ez viszont azt is jelenti hogy elérkeztünk a blog feléhez:) Ennyit akartam csak, jó olvasást♥

Linessa.xx

Ha már pokolra vagyok ítélve, legalább élvezzem az ott tartózkodást.

Sűrű porfelhőn megyünk át, elhaladunk a hatalmas kastély-szerűség mellett is. A körülöttünk mászkáló griffeknek meg sem kottyan az ott létünk, valószínű azért mert ezúttal nem menekülni akarok. Hatalmas lények, kétszer akkorák mint én. Ha rájuk nézel egyből azt képzeled el hogyan tudnának szétszedni, lehetetlen arra gondolni hogy esetleg elmenekülhetsz előlük. Én sem tudtam.
A felverődő bordó porból kiérve a szemeim elé tárul az a látvány, amit eddig nem volt alkalmam meglátni. Most látom meg úgy igazán azt...a Poklot. Erősebben szorítom meg Zayn kezét, próbálok úgy tenni, ahogy mondta. Kifejezéstelen arccal meredek előre, nem foglalkozok az ide-ide pillantgató félelmetes szempárokkal. Nem foglalkozok a magas épületekkel, a folyamatos ordítozással, a sikolyokkal. Kizárok mindent. Csak megyek utána. Nem mondhatnám hogy sokat sétálunk, mert egy kisebb útszakaszra rátérve rögtön bemegyünk a legelső ajtón. A dobhártyámat szaggató zene hatására elkezd bennem tombolni az adrenalin. Tényleg ez lenne az a Pokol amiről kiskoromban oly sokat hallottam? Beljebb érünk, s így már a tömeget is szemügyre tudom venni. Minden démoncsaj picsalengető ruhában táncol, piás üvegekkel a kezükben, a többség mögött nekik simuló srácok mozognak a zene ritmusára. A fabárpult tele van pakolva whiskey-vel meg sörrel is, de nagyrészt abszint telíti meg a poharakat. Egytől egyig mindenki látszólag jól érzi magát, senkinek sem fordul meg a fejében hogy aki most belépett egy ember.
A falra felrögzített nagy hangszórókból egy jól ismert szám üvölt, és ez emlékeket idéz fel bennem. Ben Haenow - Something I need-ja ment azon a bizonyos halloween estén is, ami még a mai napig mély nyomot hagy bennem. Sokszor eszembe jut a mondat ami ott virított a fehér falon, az érzés ami akkor kerített hatalmába mikor megláttam. Napokig ki sem mozdultam a szobámból annyira kiakasztott, annyira megrázott...és még mindig nem tudom mit jelenthet.
A kezemet szorító fiú az egyik boxba akar húzni, azonban én megtorpanok a táncolók sokasága között.
-Nem akarok leülni. - jelentem ki cseppet sem hangosan. Remélem azért hallja.
Meg sem várom a reakcióját, hanem hátat fordítok neki és kezeimet úgy vezetem fel a nyakához. A mély seb érzése még mindig ott lappang bennem, néha erősen belenyilall a fájdalom, de ettől függetlenül már nem olyan vészes mint tegnap. Forró leheletét szüntelenül érzem, beleborzongok abba ahogy teljesen nekem nyomja magát.
A zene ritmusára ringatom a csípőmet, közben Zayn kezei fel-le járnak a testemen. Lehunyt szemeim előtt végre nem jelenik meg semmi hátborzongató, csupán a nyugodt sötétség. Lehetne bűntudatom is amiért egy ilyen helyen érzem jól magam, de nincs. Mindezt azért csinálom, mert nem akarom rettegésben leélni azt a keveset ami még hátravan.
-Ne izzadj le túlságosan. - hajol a fülemhez, s következőnek magával szembe fordít.
Automatikusan ölelem körbe a derekát, félmosollyal nézek fel rá.
-Nem is tudtam, hogy a démonok ennyire szeretnek bulizni.
-Ó, most már tudod. Énekelni is szeretünk. - gyors vigyort villant rám, de az gyorsan eltűnik.
Erősebben szorítja meg a derekamat, látószervét lehunyja...majd kinyitja. Az eszemet elvesztve rázom le magamról a kezeit, egy lépést hátrálok. Megint. Megint feketék. Szívem hevesebben dobog, vetekszik bennem a két lehetséges cselekvési mód.
-Gwen. - kap utánam, aztán a legközelebbi üres boxhoz húz.
Bár szemei visszanyerték eredeti színüket, az én ijedtségem még nem lankad.
-Mitől? - kérdem, elrejtve remegésem.
Túl sok most a figyelő démon. A francba, ezt nagyon elbasztam. Zayn is felméri a helyzetet amint hátrapillant a ránk terelődő szemekre. Valamit motyog az orra alatt, majd becsúszik elém, teljességgel nekiprésel az ülőhely támlájának. Egész testével kitakar a sötét tekintetek elől.
-Akkor történik ez ha fogy az energiám. - suttogja.
Megint látszik rajta hogy nem tudja magába fojtani a benne lakozó démont. Izmai megfeszülnek.
-...és én emberi energiából nyerem vissza.
-Zayn te... - a hangom megbicsaklik, meggondolom magamat a mondanivalómmal kapcsolatban. Bármennyire is félek...meg kell tennem ezt ha nem akarom hogy lebukjunk - Csókolj meg. Csókolj meg, és csináld amit szoktál.
-Megőrültél? Nem fogok elszívni az energiádból. - sziszegi, szemei ismét elfeketednek.
-Egyszer már megtetted, nem? Zayn, másképp észreveszik hogy valami nem stimmel! - azzal rátapasztom ajkaimat az övéire.
A forróság ami azokból árad ezúttal éget, szinte már fáj. Felnyögök, csukott szemhéjaim előtt színes pontok sokasága jelenik meg. Nem. Nem ájulhatsz el Gwen.
Minden erőmmel azon vagyok hogy eszméletemnél tartsam magam, de már a zene is tompul. Nem!-Sikolt bennem egy hang.
-Ne... - lihegem szétesve, két kezemmel kísérletet teszek elszakítani Őt magamtól. - Elég.
-Te nem vagy normális Gwendolyn Sparks. - túr a hajába, s lehanyatlik mellém.
Ugyanolyan üveges tekintettel bámul előre ahogyan én is. A többi lénynek a kis csókjelenetünkkel teljesen elmúlt a gyanakvása.
-Szédülök.
-Mondtam, hogy nem fogok, erre te mit csinálsz? - hangja szemrehányóan cseng, szinte már megint olyan közel van hozzám mint az előbb.
-Ha nem csinálom lebukunk, és ezt te is tudod! - védem meg magam. - Nem szedheted le ezért a fejemet.
Legnagyobb meglepetésemre nem vitázik tovább, hanem megcsókol...most úgy igazán. Ezt már lehet annak nevezni. A pulzusomat az egekbe löki puha ajkainak mozgása. Erősen magához ölel, továbbra sem szakad el a számtól. A bizsergető érzés egyre erősebb lesz, szétárad a testemben, végig a karomban, míg végül már minden porcikámat elönti a forróság. Nem tudok betelni a csókjaival, egyre jobban vágyom rá hogy folytassa.
Nagy tenyerével a combomat simogatja, egyszer-egyszer beleharap az ajkaimba, én meg meg sem bírok szólalni. Teljesen extázisba estem, és ahányszor így érint meg mindig ez történik.
-Hé, Malik. - szólal meg nem olyan messziről egy mély hang.
Zayn alig halható morgó hangot hallat, aztán olyan pillantást küldd felém amiből tudom mit kell tennem. Démon vagyok, hát akkor úgy is kell viselkednem.
-Elvoltam foglalva - dől hátra hanyagul, összehúzott szemekkel néz a másik pasira. - Nem tűnt fel?
Az Ő szemei nem ijesztőek, hasonlóak Zayn-éhez, csak egy kicsivel sötétebb barnák. Izmos felsőtestén megfeszül a fekete anyag, azonban a lábai cseppet sem kigyúrtak, majdhogynem pálcikák. Barna haja a plafon felé áll, arcát borosta fedi. Az igazat megvallva nem néz ki rosszul, de gyanakvó tekintete miatt unszimpatikus. Hümmögve néz végig rajtam, minek hatására a mellettem ülő fiú arcizma megfeszül.
-Csak megszerettem volna ismerni a kis barátnődet. - még mindig engem bámul - Nem láttam még erre felé.
-Szarügy Lee, mert nem fogod megismerni.
Nos, azt hiszem nem igazán bírják egymást. Legalábbis Zayn feléről biztos nem puszipajtások.

-Szerintem meg de.

Ahogy a barna hajú lehuppan mellém, a fekete automatikusan fel...velem együtt. A nyelvemre kell harapnom, hiszen a váratlan talpra rántásom miatt sajog a csuklóm. Lee, fejét hátravetve magában röhög, nevetőráncai kisfiús karaktert adnak az arcának. Nem értem miért óv ennyire tőle, annyira nem lehet vészes.

Miután kiröhögte magát azt a sunyi mosolyt veszi fel, és egyenesen a derekam köré kulcsolódó kezet veszi szemügyre.
-Annak a sebnek már be kellett volna gyógyulnia a bokádon, nemde? - rántja fel a szemöldökeit.
Nem hiszem el. Megérezte a vért. A seb kivérzett, ő meg megérezte. Lefagyva várom, hogy most mi fog történni. Kussol, vagy köp. Ha kussol biztos nem jóindulatból fogja azt tenni.
-Mit akarsz? - sziszegi neki Zayn.
-Őt. - bök felém, piszkos vigyora pedig lassan szétterül a képén.