34. Rész - Becsapva

Nagy áldozat figyelni egy másik emberre. De még nagyobb áldozat megvédeni őt.

Teli hassal dőlök hátra a kényelmes székben, felszabadító volt ennyi idő után normális, finom kaját enni. Azt hittem sosem lesz már rá lehetőségem - ehhez képest Zayn nagyon jó chilis babot hozott össze.

Csendben veszem szemügyre az asztal túloldalán ülő fiút, próbálok rájönni mi rosszat követtem el, miért nem szól hozzám azóta amióta nem válaszoltam egy hülye kérdésre. Folyton felhergeli magát jelentéktelen dolgokon, hisz ő is tudja hogy saját magát akarta meggyőzni azzal hogy nem bántana, nem engem. Mindketten tudjuk mi a helyzet ha nem önmaga.

Próbálok bízni abban hogy talán mégsem, de a visszatérő rémálmok miatt egyre nehezebben megy. Mindezekről ő pedig semmit sem tud. 

Egy idő elteltével megelégelem a hallgatását, így megkerülöm az asztalt és nemes egyszerűséggel beleülök az ölébe. Nagyokat pislogva mered rám, én mégis a szája sarkában megbúvó félmosollyal vagyok elfoglalva. Ez nekem is halvány görbületet varázsol az arcomra. Homlokomat nekidöntöm az övének, kezeimmel megtámaszkodok a mellkasán míg jobb lábamat átlendítem testének másik felére.

Tenyerem alatt érzem egyre jobban gyorsuló szívverését, ijesztő módon olyan mintha kiakarna ugrani a helyéről. Fogalmam sincs hogy alapjáraton ilyen-e, vagy csak én váltom ki belőle. Döcögve simítok feljebb egészen fekete loboncáig, amibe cseppet sem óvatoskodva beletúrok. 

Még mindig ledermedve felnyög, küszködik a vággyal.

Szemeivel végig szám elnyíló mozgását követi, s hogy hergeljem kicsit, fogaimat végighúzom alsó ajkamon.

-Azt akarod elérni, hogy elveszítsem a fejem? - leheli, rögtön leakar csapni a számra, de én arrébb rántom a fejem.

-Talán. - vigyorodok el, próbálom visszatartani a nevetést.

Vért pumpáló szerve már túl gyorsan dübörög, ezért úgy döntök ennyi elég volt. Én sem bírom tovább a halványpiros, finom ajkak nélkül. Nekipréselődve töröm meg a játékot, közben tincseit húzgálom. Zayn kezei a hátamon kalandoznak, míg nyelve egybeolvad az enyémmel. 

Egészen addig folytatjuk heves csókunkat, ameddig felettünk a lámpa pislákolni nem kezd, a kertből meg egy dörrenés hallatszik. Ziláltan, ijedt tekintettel emelkedek fel eddigi helyemről. Démonom szintén frusztráltan áll fel a székről, majd szorosan maga mellé húz. A konyha nagy ablakán néz kifelé, ami előtt hirtelen egy árny suhan el. Összerázkódok, durván össze kell préselnem a szám hogy meg ne nyikkanjak.

-Gyere. - suttogja alig hallhatóan.

Kezemet szorosan fogva vezet fel a szürke szőnyeggel borított lépcsőkön, s így, a sötétben sokkal rémisztőbbnek tűnik hogyha átnézek a korláton. Tökéletesen látom a nappali felülnézeti képét. A kihúzott kanapéról gyűrötten lógnak le az ágyneműk, táskáink pedig a kandallónak vannak támasztva, néhány ruha kilóg belőlük. Ha az a valaki bejut a házba tudni fogja hogy itt vagyunk. Nem mintha most nem tudná. Szívemet a torkomban érzem, a légzésem is elnehezül ezekben a percekben. Fent az emeleten a padlásszobába megyünk. Amint belépek a helyiségbe a doh kellemetlen szagától prüszkölhetnékem támad, de az adrenalin segítségével magamban bírom tartani. Könnyezni kezd a szemem a túl sok mennyiségű portól. Körülöttem könyvek, lepedővel letakart bútorok helyezkednek el, pont mint egy átlagos padláson. Szigszalaggal letapasztott dobozok tömegét is észreveszem az egyik sarokban.

A következő hang hallatán kirántom a kézfejemet a fogásból, kénytelen vagyok a számra tapasztani mindkettőt. Egy lány kétségbeesett segíts! sikolyát hallom az utcáról.

-Mi történik?! - toporzékolok, fogaim össze-összekoccannak a fenti hűvösség, meg a félelem miatt.

Azt hittem legalább 3 napot leélhetek úgy hogy nem kell rettegnem, kezdek beleőrülni abba hogy félelemben kell élnem. Ennél még a halál is jobb lenne. Mert az után minden jóra fordul nem? Ezt mondják...

-Kérlek szólalj meg, Zayn, mondd hogy nem egy olyasvalaki van itt aki visszavisz oda!

-Nem tudom ki van itt. - mordul fel idegesen - Nem tudom és ettől tartok a legjobban...Maradj csendben és menj fel. - mutat a tetőre vezető létrára.

Kicsit hezitálva, de engedelmeskedek neki. Sosem szerettem magas helyeken tartózkodni huzamosabb ideig, pláne nem ha az életemről van szó. A sötétben nagyon oda kell figyelnem hogy pontosan a rozoga fokokra lépjek rá, mert nem igazán szeretném végignyúzni a combomat ha esetleg a lyukba lépek bele. A nyikorgásból ítélve a fiú is szorosan mögöttem mászik felfelé. Mikor a csapóajtóhoz érek, félkézzel próbálom kilökni, hogy a másik kezemmel kapaszkodni tudjak a létra szélében. Arcomat megcsapja a kinti hideg levegő, amit furcsállok, hiszen nyáron nem szokott ilyen szél fújni. A fák ide-oda dülöngélnek, bármelyik pillanatban kicsavarodhatnak a helyükről. 

Egy mély levegőt veszek, majd az utolsó lépcsőfokot elhagyva a tetőn vagyok. Négykézláb mászok oda a biztonságot nyújtó kéményhez, úgy ölelem körbe mint egy kisgyerek az anyukáját. Csak ne nézz le. Eszembe jut az, amikor a hatalmas fára másztam fel. Az sokkal magasabban volt, mégis a tériszonyom már ilyen - mondhatni - alacsony helyeken is eléri a rettegés fázisát. Zayn ráhúzza a reteszt a nyílászáróra, aztán mellém telepszik. Vonásai kemények, és látszik rajta hogy rendkívül ideges. Nem tudom eldönteni hogy csak a telihold miatt látom annak, vagy tényleg feketék a szemei.

-Zayn? - érintem meg óvatosan borostás arcát, mire felém fordul.

Némi megkönnyebbültség fut át rajtam látva a barna íriszeket melyek a fényben olyan szépen csillognak mint eddig még soha. A melegség rákúszik az arcomra, egy pillanatra arról is megfeledkezek hogy veszélyben vagyok. Megint.

-Mi az? 

-Nem érdekes. - rázom meg gyorsan a fejemet, inkább a hullámzó fákat veszem szemügyre.

Még mindig érzem égető tekintetét a bal arcféltekemen, bár próbálok úgy tenni mint aki nem veszi észre. 

-Egy fehérszemű van itt. - suttogja.

Megrémülök, ugyanis ez az első eset hogy félelmet hallok a hangjában.

-Nem akarlak megijeszteni Gwen, de ezek a démonok rögtön a Pokol ura alatt állnak és kurvára erősek. - túr a hajába, hallom ahogy a fogait csikorgatja. 

-De hogyan... - a hangom elgyengül - Azt hittem csak a féldémonok jöhetnek fel ide...

Nem válaszol.

-Zayn, miért érzem úgy hogy az egész történet amit tőled meg Luke-tól hallottam el van ferdítve?! - emelem fel a hangom, de gyorsan észbe kapok - Miért kellünk mi igazából a démonoknak?!

Rettenetesen becsapottnak érzem magam. Semmi olyanról nincs szó hogy bent ragadtak a Pokolban, egész végig át voltam verve! Még Ő sem mondta el nekem az igazat. Bármikor kitörhet a hisztéria rohamom, érzem.

-Be voltunk zárva mindannyian, de egyik halloween-kor kinyílt egy kapu, és csak a testetlen démonok maradtak fogságban. - kimérten beszél, nekem viszont lüktetni kezd a vér a fülem mögött és nem kapok levegőt.

Lehetetlen.

Lehetetlen, hogy azok mi voltunk. Még mindig tisztán emlékszek minden egyes mozdulatra, minden egyes szóra abból az estéből. Magam előtt látom a falon virító betűket: Hiba volt.

-Mondj...mondj el mindent, kérlek. - szemeim benedvesednek miközben ránézek - Az igazat.

A fiú meggyötörve néz rám, épp szólásra nyitja a száját, amikor mögöttünk a csapóajtó kiszakad a tetőből, s a levegőbe repül. Zayn rögtön felránt a helyemről, izmai megfeszülnek ahogy maga mögé terel. Kilesek a háta mögül, s attól, amit akkor látok nem tudom féljek-e vagy ne. Egy 5 év körüli kislány lebeg pár centivel a tető felett, fehér ruhája véres és koszos. Szőke, kócos haja a derekáig ér, míg hófehér bőre majdhogynem egybefolyik villogó, ugyanilyen színű szemével. Vicsorogva néz ránk, mikor pedig közelebb ér az engem védő fiú megremeg.

Zayn...Zayn megrémült egy kislánytól?

A lány a fejét oldalra billenti, a srác helyett engem vizsgál, majd apró kezét felemeli, mutató ujját pedig rám szegezi. Mindenem megdermed, aztán olyan mértékű fájdalom nyilall a nyakamba hogy összeesek. Felsikoltok, a fájó ponthoz kapok amiből ömlik a vér, a kín nem múlik. Homályosan látom a fehérszeműt, ahogyan az ujjait körkörözve mozgatja pontosan úgy, hogy az a nyakamra mutat.

-Elég! - ordítom, már két kezemet tapasztom oda, de még mindig megállíthatatlanul vérzek.

Zayn fülsértően felüvölt, majd rávetődni készül a kínzómra, azonban az a másik kezét felrántja, démonom meg nekicsapódik a mögöttem lévő kéménynek, ami ketté is törik. Tompítva hallom keserves nyögéseit ahogy feltápászkodik, s ismét nekiesne, sikertelenül. Az ő nyakából is folyni kezd a vér.

-Lilith... - préseli ki magából a földön heverve, rekedt hangon. 

A szörnyeteg abba hagyja mindkettőnk gyötrését, majd összeütögeti két tenyerét, mint aki lesöpör róla valamit. 

-Szánalmas, hogy pont idejöttél, Zayn. - csóválja meg a fejét, s leereszkedik a talajra. - Lucifer nem fog örülni annak, hogy véded őt.

-Honnan tudtad... - leheli, megpróbál felállni, ám a fehérszemű egy suhintással visszalöki a cserepekre.

-Hát, a lány elég egyértelmű nyomokat hagyott maga után. Nem számítottam rá hogy pont te fogod még messzebbre menekíteni.

Még a vérző, irtózatosan nagy fájdalmaim ellenére is leszűröm a beszélgetés lényegét, s lesütöm a szemeim. Fejem elnehezül, pont mint a testem, így egy darab fa módjára eldőlök az egyik irányba. Eléggé bevághatom a fejemet, hiszen hangosat koppan, mégsem érzek már fájdalmat. Mindenem zsibbad, megmozdulni sem tudok. Egy ideig még hallom a hangokat, aztán végleg megszakad a kapcsolatom a külvilággal.

*

Mihelyst kinyitom a szemeim, a fejembe éles, nyilalló fájdalom ütközik. Felszisszenve kapok a homlokomhoz, erősen dörzsölgetem a pontot hogy enyhítsek kicsit a fájásokon. Közben körülnézek.
Egy olyan kis helyen vagyok, hogy lábaimat alig bírom kinyújtóztatni, míg előttem fekete rács magasodik. Nyögve nézek először a bal, majd a jobb oldalamra is ahol szintén rácsok vesznek körbe, annyi különbséggel hogy az egyik mögött megpillantom Őt. Térdeit felhúzta, kezeit előre vetve pihenteti rajtuk. Mindkét keze láncra verve, pont mint a lábai.
-Zayn... - a szívem összeszorul ahogy az emlékképeim is szép lassan visszatérnek.
Ha én nem lennék neki most nem kellene itt szenvednie. Mindenért én vagyok a hibás.
-Sajnálom. - fordul felém, ám amint meglátom arcán a karmolásokat, meg a még itt-ott folydogáló vért kitör belőlem a zokogás. - Sajnálom, hogy nem tudtalak megvédeni.