4.Rész - Csinos Kendős

Sziasztok! Igen, úgy volt hogy 27.-éig nem lesz rész, de valami közbejött, és haza tudtam jönni, úgy hogy úgy döntöttem felrakom a részt is. Jó olvasást:)

Linessa xx

A távolságtartást legyőzte a kíváncsiság.

-Mi történt? - szakítja meg a sminkje lemosását Lucy, és felém fordul - Rosszabb vagy, mint egy paradicsom.

Nem foglalkozok az ágyban alvó Christie-vel, rögvest kikelek magamból.

-Izé...Tudod, volt az a srác ma délelőttről, aki elrohant a suli előtt - kezdem kimérten, miközben lecsúszok a fal mentén. Miután barátnőm bólint, folytatom - Nos, ide fog járni iskolába, és holnap nekem kell körbevezetnem! De nem akarom! Ott van az a rohadt kendő a kezén, mint azoknak is, akik a szórakozóhelyen voltak, és még ezzel a fiúval is álmodtam valami nagyon nem jót, és...

-Hohó! Lassabban, Gwen. Ha jól értem a holnapi napot végig egy olyan gyerekkel kell töltened, akit nem is ismersz, és ráadásul még rossz érzésed is van?

Idegesen nyöszörögni kezdek, lábaimat felhúzom a mellkasomhoz. Csak egy szerencsétlen 'ja' csúszik ki a számon.

-Akkor azt hiszem le kell mondanom a randimat Shane-nel - itt elpirul egy kicsit, de folytatja - Nem hagyom hogy egyedül menj vele.

-Te...randizol vele?

-Jajj, ugye nem baj?

-Nem, nem. Ne törődj velem, menj el nyugodtan. Nem hiszem, hogy meggyilkol a srác, vagy valami ilyesmi.

Lucy összehúzott szemöldökkel bámul rám, s így eléggé vicces látványt nyújt. De tényleg, mégis mit aggódok? Semmi fenyegető nincs benne, inkább csak flörtölt az imént. A kendő...nos, azt nem tudom hová tenni. Azzal nyugtatom majd magam egész este,meg holnap reggel is, hogy nem lesz semmi baj, minden oké lesz. Gyorsan körbevezetem, aztán jövünk is vissza.

-Komolyan?

-Komolyan. Amúgy azt üzeni, majd hívni fog. De ha nem bánod, én most lefürdök és elmegyek aludni...holnap hosszú napom lesz. - sóhajtok. - Nagyon hosszú.

*

Reggel hullafáradtan ébredek. Szemhéjaimat mintha leragasztózták volna, s egyenlőre lehetetlenség lenne kinyitni látószervem. Egészen hajnali ötig forgolódtam szüntelenül, míg végre el nem nyomott az álom. Tényleg, amúgy mennyi az idő?

Vakon tapogatni kezdek a mobilom után, de az istenért se akad a kezem útjába - így hát kénytelen vagyok megerőltetni magam, és kinyitni a szemeim.

A redőnyön átszűrődő kis fénybe is belehunyorgok, ám a földön heverő telefont rögtön kiszúrom. Mit ne mondjak, kereshettem volna még csukott szemmel az ágyban.

Nyögve hajolok le érte, azonban ahogy meglátom mennyi az idő, mintha leforráztak volna, úgy ugrok ki alvóhelyemről. Majdnem be is vágom a fejemet a felettem lévő ágyba. Az igazgató meg fog ölni! Valamikor délelőtt el kellett volna már mennünk, de már délután 1 óra!

Villám gyorsan kapkodom magamra a ruhadarabokat, s még csak akkor tűnik fel, hogy rajtam kívül senki sincs a szobában. Francba!

Sikerül kemény 2 perc alatt úgy leizzasztanom magam, mintha egyenesen testnevelés óráról érkeztem volna.

Plusz 5 percig még a fürdő, és a szobám között rohangálok, mert valamit mindig bent hagyok, és miután végzek, kifulladva a 3. emeletre indulok, vagyis a fiú-lakra.

Talán Mr.Grey elküldött vele valakit helyettem, mondjuk Christie-t, reménykedek. De sajnos csalódnom kell.

A srác épp a szobájából jön ki, ám ezúttal valami más rajta. Sötétkék inget öltött magára, fekete szakasztott farmernadrággal, ami a szintén ugyanilyen színű kopott bakancsába van tűrve. A kendő nincs ott. Nincs a csuklóján.

-Mi van, hiányzik a csinos kendő? - zökkent ki a bámulásomból csípősen, én meg rögtön elkapom a tekintetem.

Tegnap sokkal normálisabbnak tűnt. Összepréselem az ajkaim, ahogy egyre csökkenti a köztünk lévő távolságot. Pont, mikor azt hinném nekem jön, abban a pillanatban kanyarodik a lépcsők felé, ott hagyva ezzel engem.

-Hé! - rohanok utána - Nekem kell körbevezetnem téged, nem pedig fordítva!

-A faszba. - torpan meg - Elfelejtettem. Uh...menjünk.

Fogalmam sincs miért üt így szíven amit mondott. Talán, mert úgy viselkedik, mint aki rosszul van attól, hogy velem kell jönnie. Hahaha, ismerős érzés.

Nyugalmat erőltetek magamra, sorra veszem az állomásokat. A kolesz, az iskola, és végül a kampusz többi része.

-Oké. először megmutatom merre van az ebédlő...-érem utol, ugyanis megint faképnél hagyott.

-A koleszt már körbejártam, ha lehet siess a többivel.

Legszívesebben képen törölném, de komolyan. Ezzel én szívességet teszek neki! Mégis mi az isten ütött belé?

-Jó, tudod mit? Menj a dolgodra. - fújtatok - Nem foglak körbevezetni.

Az arca másodpercek alatt válik át szoborszerűvé, megáll a gyaloglásban. Oké, hivatalosan is beszartam. Most kellene futni, még mielőtt kitör a vulkán.

-Ó, dehogynem. - ezzel megragadja a csuklóm, s fájdalmasan a hátsó ajtó felé kezd húzni.

Észreveszem, hogy minél tovább tartja ott a tenyerét, annál forróbb, még végül már annyira égeti a testrészem, hogy felsikoltok, jobb lábammal pedig a fiú bokájába rúgok, s erre elenged.

Az égető érzéstől grimaszba rándul az arcom, egyből a sajgó pontot kezdem dörzsölni, hátha így tudok enyhíteni egy kicsit a fájdalmamon. Könnyek csípik a szemeim, ahogy ránézek az előttem lévő emberre.

Összehúzott szemöldökei között kidudorodik egy alig látható erecske, úgy viselkedik, mintha teljesen normális lenne, hogy az imént majdnem leégette a a kézfejemet.

-Mi a...? - emelem meg a hangom, bár eléggé remegek - Mi a picsa volt ez?! Tudok menni a saját lábaimon! Semmi jogod elkezdeni össze-vissza ráncigálni!

Miközben beszélek, végig az ép kezemmel hadonászok az arca előtt, de erre csak még hülyébb fejet vág, ezért inkább sóhajtva abba hagyom a füstölgést.

-Menjünk...

Ezek után már nem mondd, és nem is csinál semmit, csak némán baktat mellettem. Ha fontos helyhez érünk akkor bólintással válaszol a "Megjegyezted?" kérdéseimre, de ezen kívül olyan mint egy élőhalott.

Egész jól tűröm hogy nem kell feleslegesen csacsognom, azonban mikor végigjárjuk az iskolát, és megakarom mutatni neki a közeli boltokat, gyorskajáldákat, meg még ilyesféléket, megszólal.

-Bocs a kezed miatt. Sietnem kellett volna valahova, de a környéket is meg kell ismernem, és most biztos rohadtul pipák rám.

A mondandója után úgy tátja el a száját, mintha valami nagy hiba lett volna az, hogy kinyögött 2 mondatot. Az előbbi lágy tekintet egy szempillantás alatt eltűnik az arcáról, újból magára önti az álarcát.

-Kicsodák?

Vonásai megkeményednek, idegesen az ajka belső felét kezdi harapdálni. Ezt már nem egyszer csinálta a délután alatt, de most sokkal látványosabban teszi. Hirtelen eszembe jutnak a bordókendősök. Vajon rájuk célzott?

Elhessegetem a zavaró elméletet, helyette olyan vizekre evezek, amivel kezdeni kellett volna.

-Mi a neved?

-Csinos Kendős. - halvány mosoly fut át az arcán.

-Meddig fogod még ezt emlegetni?

-Meddig fogsz még kérdéseket feltenni?

Csúnyán nézek rá, s közben észre sem veszem, hogy a tudatalattim megmutatott neki mindent, amit kellett, e röpke párbeszéd alatt.

-Oké, végeztünk, úgyhogy én most szépen visszamegyek. - szólalok fel megkönnyebbülten, és elindulok a kollégium irányába.

-Viszlát, Gwen.

Ahogy kimondja a nevemet, a lábaim a földbe gyökereznek. Mintha csak érezte volna a mögöttem álló, hogy így lesz, ugyanis felröhög.

-Te honna...- kezdem, de akkor eszembe jut a tegnap esti jelenetem az igazgató, meg Őelőtte, ezért gyorsan átváltok makaccsá - Neked csak Gwendolyn.

-Gwendolyn, he? Nem. Én maradok a Gwen-nél. Az cukibb. - kacsint, s utána rögtön elindul az ellenkező irányba.

Zavartan bámulok utána, valahol a dereka, és a térdhajlata között elidőz a tekintetem anélkül, hogy észrevenném. Kis pillangó repked a hasamban, ám mikor észbe kapok, legszívesebben elsüllyednék szégyenemben. Ő rossz, Gwendolyn, maradj távol tőle.