5.Rész - Hő

Sziasztok! :) Íme itt is volnék az 5. résszel, az viszont rossz hír, hogy a 6. részt vasárnap hozom, utána meg már suli, ami egyenlő azzal hogy áttérünk arra, hogy a részek hétvégenként fognak jönni. Amúgy köszönöm szépen a 2400+ oldalmegjelenítést, a feliratkozókat, és a komikat. ♥ Cserét lehet kérni chat-ben, mindenkit kiteszek:) Jó olvasást.

Linessa.xx

Azért, mert meglátunk egy ajtót, még nem biztos, hogy be kell mennünk rajta.

A nap további része eseménytelenül telik. Christie elment bulizni egy barátnőjével, Lucy pedig a randiján van Shane-nel. Én meg itt gubbasztok a szobámban tök egyedül, és gondolkozok. A Csinos Kendős srác viselkedésén. Bármit csinálok, egyszerűen nem bírom kiverni a fejemből a kacsintásait, és a mosolyát. Annak ellenére, hogy az itt-ott megbúvó rossz érzéseim miatt távol kellene maradnom tőle, nem akarok. Kíváncsivá tesz, és meg kell tudnom mit rejt ez a semmiből előbukkant valaki, akinek még a nevét sem tudom.

Hirtelen ötlettől vezérelve felosonok a fiúk szintjére, azon belül pedig egyenesen ahhoz a szobához, ahonnan láttam kijönni a kendőst. Szerencsére a kolesz kihalt, senkivel sem futok össze. Amúgy én mit akarok itt? Ha rajta kap, nekem végem.

Összeszorított fogakkal nyomom le a kilincset, ám az ajtó nem nyílik. Francba. Pedig megmertem rá esküdni, hogy amikor eljöttünk innen, nem zárta be. Épp indulnék vissza az alsó szintre, de akkor megnyikordul a bejárat. Összerezzenek, legszívesebben elfutnék valamerre, de úgyis észrevenne. Hogy ért vissza ilyen gyorsan?! 1 óra telt el!

Próbálok olyan arcot vágni, mint aki nem sántikál semmiben.

-Kopogni luxus? - mennydörgi, s bevágja maga mögött az ajtaját, aztán olyan gyorsan történik minden, hogy valahogy a szemközti falnak szorulok, Ő meg előttem áll.

Félelmem lassacskán kiterjed az összes testrészemre, vészesen gyengülök. Egy szó sem jön ki a torkomon.

Izmos kezei megfeszülnek, ahogy a falnak támasztja azokat a fejem mellett, barna szempárja fagyosan néz le rám.

-É-é...n...ne haragudj. - nyögöm - Hagyj elmenni!

-Mondj épeszű magyarázatot arra, hogy miért akartál bemenni a szobába. - ezúttal már nem kiabál.

Testhőmérséklete fullaszt ahogy közre zár, s ezt nem tudom hová tenni. Létezik, hogy valaki ennyire...forró? Lázas?

Elfordítom az arcomat a mellkasa elől, friss levegő után kapkodok. Váratlanul egyik kezét az állam alá vezeti, s erősen megfogja azt, kényszerít, hogy a szemeibe nézzek.

Az ujjaiból áradó hő marja a bőrömet, vergődve próbálok szabadulni.

-Egy válasz, és véget vethetsz ennek. - folytatja lágyan, de én már nem bírom tovább elviselni.

Jobb lábamat lendítem, egyenesen a fiú ágyékába térdelek. Kicsit összerezzen a rúgásra, azonban mintha meg sem érezte volna. A remény, miszerint ha tökön rúgom, lazít a szorításán és eltudok rohanni, elszáll : tuti most még dühösebb.

-Huh, hát ez nem volt szép. - düllednek ki a szemei.

-Ha nem engedsz el sikítani fogok.

-Ha nem engedsz el sikítani fogok - utánozza gúnyosan a mondandómat - Ugyan, kérlek. Hány éves is vagy?

-Biztos nem egy olyasvalakinek fogom elmondani, aki mindjárt megfojt! - kikelve magamból ordibálni kezdek, és már egyáltalán nem félek tőle.

-Oké. - legnagyobb meglepetésemre elengedi az államat - Állapodjunk meg.

Gyanakodva húzom össze a szemöldököm, s várom, hogy mégis mire akar kilyukadni.

-Ha nem fogsz továbbra is utánam szimatolni... - Tudta! A mocsok tudta mit akarok, és mégis úgy viselkedett mint egy elmebeteg! - akkor most elmehetsz. Viszont ha még egyszer megtudom, hogy itt jártál, vagy megpróbálsz követni valahová, nem úszod meg ennyivel. És nem beszélhetsz erről senkinek, megértetted?

-Ha tudtad, hogy mit akarok miért kellett ez az egész? Még mindig sajog az állkapcsom.

-Szerinted annyiban kellett volna hagynom, hogy kémkedtél utánam?

Szólásra nyitom a szám, de mikor rájövök, hogy semmi értelmeset sem tudnék kinyögni, inkább kussolok.

Gyorsan eliszkolok a lépcsőkhöz, de én barom nem tudom megállni, hogy ne mondjak még ki valamit.

-Amúgy szerintem lázas vagy.

Amint belépek a szobába, boldogságtól kicsattanó barátnőm egyből észreveszi, hogy valami nem oké. Arca elkomorul, rögtön abbahagyja a telefonjának a nyomkodását. Francba. 

-Mit csinált az a szemét?

-Semmit. - olyan meggyőző próbálok lenni, amennyire csak tőlem telik, de úgy tűnik, hogy Lucy nem nagyon hisz nekem - Komolyan semmi. Megmutattam neki a környéket, csak kicsit nyers volt, ez minden. Mi volt Shane-nel?

Úgy vélem, hogy ha elterelem a témát nem fog tovább kérdezősködni, ugyanis az a srác - akinek még mindig nem tudom a nevét -  így is eléggé megrémisztett az előbbi kirohanásával. Az ilyenek elmegyógyintézetbe valók, nem egy középiskolába.

A lány csak megvonja a vállát a béna próbálkozásomra, azonban az arca felragyog, és lelkesen mesélni kezd.

A randijukból sok mindent nem tudtam meg, leginkább csak azt, hogy Shane nagyon rendes, nagyon szexi, nagyon jól csókol, és még ehhez hasonló dolgokat. De remek volt látni Lu arcán azt, hogy végre minden rendben van körülötte, és hogy van egy fiú, aki a hallottak alapján remélem nem fogja átverni, mint az előzőek.

-Mi folyik itt? - érkezik meg Christie mosolyogva - A folyosó végén lehet hallani ezt a heves mesedélutánt.

Barátnőm fülig pirul a megjegyzésre, míg én csak halványan elmosolyodok, s elzsibbadt lábaimat kinyújtóztatom.

-Lucy épp a randijáról...vagyis inkább csak a fiú résztvevőjéről ecsetel. - kuncogok.

Váratlanul az arcomba repül egy párna. A meglepetéstől kábultan emelem fel az előbb említett tárgyat, amit aztán egyenesen a kezdeményezőnek hajítom.

Ebből végül kialakul egy kisebb párnacsata - már ha lehet annak nevezni, ugyanis száll itt minden az ágynemű huzattól kezdve a törülközőkig - , amihez Chris is csatlakozik.

Kevesebb mint 2 óra alatt sikerül kitörölni az emlékezetemből a kendős durva viselkedését, pedig ezt más lány egyhamar nem felejtené el. Valamiért tetszik, hogy ennyire titokzatos, és annak ellenére, hogy tudom halálosan komolyan gondolta azt hogy ne nyomozzak utána, ezzel még kíváncsibbá tett. Legszívesebben homlokon csapnám magam, de nem fogom csak úgy annyiban hagyni ezt az egészet. Engem érdekel, hogy mégis ki Ő, és miért jött az iskolába. Mert egy biztos: nem azért, hogy tanuljon.