23. Rész - Változás

Sziasztok! Azt hittem nem leszek kész a résszel, mert péntek este még csak 2 mondat volt leírva, de ma meg szombat reggel összeszedtem magam és egy sikerült megírnom. Lenne egy kérdésem. Méghozzá az, hogy ti szeretnétek hogy csatoljak zenét egy-egy részhez?:) Mert amikor én blogolok rendszeresen zenét hallgatok, és hogy titeket érdekel-e hogy bizonyos részekhez milyen zene adott ihletet. Várom a válaszokat. A facebook-csoportba továbbra is szívesen várok mindenkit, oldalt a moduloknál megtaláljátok a linket! Sajnálom hogy rövid lett a rész, de semmiképp nem akartam késni és így jött csak össze. Jó olvasást, remélem nektek tetszeni fog, mert én nem igazán vagyok vele megelégedve:/

Linessa xx

A kemény dolgok váratlanul történnek.

-Mit csinált? - kérdi hirtelen Zayn.
Először fogalmam sincs hogy jutott ez most eszébe, de aztán eltolom magamtól és meglátom. Feje vöröslik az idegtől, tekintetét nem szakítja el a nyakamról. Észrevette.
-Megölöm...esküszöm megölöm. Megerőszakolt?! - összerezzenek a kemény hangnemére, a fiúnak megfeszül az állkapcsa.
-Nem! Volt ott valaki aki megakadályozta, kérlek ne csináld ezt.
A torkomban növekvő gombóc egyre nagyobb lesz, lélegzetem is visszafojtom. Lassan a falhoz lépked, ahol aztán ököllel hatalmasat belecsap abba. Pólóján átrajzolódik izmos hátának vonala, nem tudja szabályozni remegését.
-Zayn... - óvatosan ölelem át derekát, homlokomat nekinyomom a vállának.
Illatát mélyen magamba szívom, lehunyt szemeknél tapasztalom hogy véget ért a borzongása.
Az hogy Ő itt van nyugodtsággal tölt el, és remélem fordítva is így van.
Mégis van valami ami nem hagy teljesen megnyugodni. Ahogy ölelem, folyamatosan ott futkos az agyamban az az egy mondat amit Lee mondott nekem.
"Azért, mert Zayn tönkre tette az életem."
Késztetést érzek most azonnal rákérdezni, de a bennem tomboló vihar így is oly erőteljes, hogy nem hiszem hogy képes vagyok elviselni az igazságot.
-Ki volt az? Ki segített rajtad?

-Egy fiú...akit Lee változtatott démonná.

-Akkor már megköszönni sem tudom neki.

-Mi? - kapom fel a fejem, mire Zayn is felém fordul.

-Mostanra már biztos halott.

Arcom sírós grimaszba torzul, a szavak a szívemig hatolnak. Az a szegény fiú az életét áldozta fel azért hogy engem ne erőszakoljon meg egy barom.

Kőszobor módjára bambulok a földre, várom a könnyeket. Nem jönnek. 

Egyszeriben Zayn két kezébe veszi az arcomat, mozdulatával arra kényszerít hogy nézzek a szemeibe.

Barna íriszeiben mintha arany folyna, sok óra elteltével ismét úgy érzem hogy biztonságban vagyok. Lábujjhegyre állva átkarolom a nyakát, azon testrész segítségével húzom fel magamat a szájához.

A srác a végtagjait lefelé csúsztatja, fenekemnél állapodik meg.

Édes, forró ajkainak íze minden gyötrelmet elfelejtet velem, a meglévő bizsergés elárasztja az egész testem. Puha nyelve észveszejtően tevékenykedik az enyémmel, nem is akarom hogy abba hagyja.

Megfeledkezek felsértett kezemről, ezért aprót nyögök mikor azzal túrok a fekete tincsek közé. Zayn rosszallóan belenyög a számba, megszorítja a hátsómat.

-Húzd fel a pólómat Gwen, kérlek. - úgy préseli ki magából a szavakat, pont sikerül elkapnom hova tért a tekintete.

-Ne haragudj. 

Fülig pirulhatok ebben a pillanatban, azonban mikor Zayn áthúzza a fején a fekete anyagot, és felfedi előttem felsőtestét már biztos vagyok benne.

A felső combközépig ér nekem, ezt viselve az illatát is magamon érezhetem.

-Ez mit jelent? - végig simítom a mellkasára tetovált fekete szárnyakat, meg a hozzá tartozó vörös rúzsnyomot.

Megállítja az ott cselekvő ujjam, jobb tenyerébe zárja a csuklómat hogy ne tudjam folytatni. Meglep a reakciója, felhúzott szemöldökkel nézek rá.

-Nem érdekes.

-Engem érdekel.

-Gwen, honnan veszed hogy minden tetoválás jelent valamit?

Rosszallóan felsóhajtok, aztán visszamászok az ágyba, és magamra rántom a vékony pokrócot. Egy ideig még elidőzök azon a mintán, egyszerűen nem vagyok képes elhinni hogy nem jelent semmit. Ahhoz túl figyelemfelkeltő.
Megtartja a távolságot, a falnak dőlve vesz szemügyre. Régebben ilyenkor már rég faképnél hagyott volna, de ezúttal nem teszi. Csendesen bámul, úgy mint én őt.
Minden porcikám vágyik arra hogy idejöjjön hozzám és átöleljen, erős, védelmező karjai közé zárjon. Elrontottam. Valószínűleg az a varrat a testén rossz emlékeket idéz fel benne, és én voltam az aki ezeket előhozta. Fáj látni az arcára telepedett kínlódást.
-Sajnálom. Nem kell elmondanod.
Mély levegőt vesz, látószerve már a padlót lesi. Megrökönyödve markolászom az ágy szélét, én továbbra sem fordítom el róla a tekintetem.
Vékony lábain megfeszül a fekete farmernadrág, kikandikál szürke boxerének a sávja. Bár alig halhatóan nyögök csak fel, Zayn felfigyel rá.

 Fekete hajának néhány szála a szemeibe lóg, amiket egy egyszerű mozdulattal hátrafésül a kezével.
Csak játszik.
Szólásra nyitom ajkaimat, hogy kérdőre vonjam miért csinálja ezt, de Nina érkezése belém folytja a szavakat. Két karjában ruhadarabokat szorongat, cseppet sem tűnik fel neki a köztem és a fiú között kialakult kínos szituáció.
-Hoztam neked ruhákat. Minden oké? - a lány fél másodpercet néz csak a félmeztelen testvérére, utána rögtön mellém telepszik.
-Köszönöm. - nézek rá hálásan.
-Mit csináltál a kezeddel? - húzza össze szemöldökét - Gwen, ugye nem mondod komolya... - be akarná fejezni a mondatát, de az ajtócsapódás hallatán abba hagyja.
Mindketten egyszerre nézünk a pontra ahol eddig Zayn állt, viszont most már nincs ott senki. Könnyek gyűlnek szemeimbe. Durván dörzsölöm ki onnan azokat, nem akarom megint gyengének érezni magam.
-Mi történt köztetek?
Alsó ajkamba harapva rázom meg a fejem, hangok nem jönnek. A takaró alatt gyűrögetem a pólóját, próbálok megnyugodni.

-Gwen?
-Ha...hagyjuk.
Nina csak ide-oda billegteti a fejét, nem igazán tetszik neki hogy nem akarom - vagyis nem bírom - elmondani mi történt. Nem tehetek róla.
-Azt mondtam elmondok mindent ha jobban leszel. - kezdi - Képes vagy feldolgozni ha megtudod mi történt majdnem meg veled abban a szobában?
-Én már azt nem tudnám feldolgozni ha valaki azt mondaná haza mehetek... - motyogom, a könnyek ismét kezdenek felsorakozni.
Minden előzmény nélkül ölel át, hosszú haja csikizi az állam vonalát. Ő is hasonlóan forró testhőmérséklettel rendelkezik mint az összes többi féldémon-démon akivel eddig érintkeztem.
-Sajnálom... - végig simít a hátamon, majd mélyen a szemeimbe néz.
-Képes vagyok feldolgozni...azt hiszem.
-Vannak itt lent olyan helyek, ahol testtelen démonok vannak. Nem tudnak felmenni az emberek világába, itt ragadtak láthatatlanul, test nélkül. És téged pont olyan szobába vittek ami tele volt ilyenekkel. Meg akarták szállni a tested, mindegyik azt akarta. Te meg ehhez nagyon gyenge voltál.
Szemrebbenés nélkül jut el az agyamig mit jelent ez, a bensőmre valami fura, szúró érzés kúszik.
-A mellettem lévő szobába is ilyenek vannak! - váratlan, magas oktávú kitörésemmel saját magamat is meglepem. - Nem maradok így itt tovább. Nem! Vigyél el...
A következő pillanatban egy kicsinek nem mondható pofon landol az arcomon. Odakapok az égő ponthoz, háborodott arckifejezésemmel nézek rá Ninára.
-Ezt miért kaptam? - kérdem immár elkámpicsorodottan, legörbülő szájjal.
Rettenetesen sajog.
-Egy,  azt mondtad fel tudod dolgozni, de ezek szerint mégsem. Kettő, nem szabad elhagynod magad, nem szabad gyengének lenned. Itt nem. És három, Zayn sosem pofozott volna fel, így kénytelen voltam én megtenni. Ne haragudj.
Sajnos be kell látnom hogy igaza van. Megérdemeltem ezt a pofont. Nem lehetek többé az a lány aki bántja magát mert nem bír megbirkózni a lelki fájdalmaival. Nem lehetek többé az, aki fél az egyedülléttől.
Szembe kell néznem a sorsommal.