2015. február 14., szombat

27. Rész - Elvesztettem

A bűntudat olyan, mint a viszkető kiütés: sosem múlik el egészen, mert arra készteti az embert, hogy foglalkozzon vele.
-Oké, szóval. - Larissa magabiztosan csapja le az asztalra az A4-es papírlapot, mire mindannyian egyszerre hajolunk felé.
A régi lap szélei sárgásak és gyűröttek, rajta pedig egy nagy terület van felvázolva, alatta idegennyelvű szöveg. Homlokomat ráncolva vizsgálom a cikk-cakkos fekete vonalakat, próbálok ismerős helyet felfedezni. Kevés sikerrel.
-Ez itt a Pokolnak a felülnézeti ábrázolása.
Mindketten megrökönyödve kapjuk fel a fejünket amolyan "ezt meg honnan az istenből szedted" tekintettel. A lány ezt látva gyorsan folytatja.
Egy könyvből téptem ki. - magyarázza sietve, minél előbb le akarja tudni - Itt van minden egyes kisebb zug ami segítségünkre lehet. Ez itt a kastély. - mutat a legnagyobb téglalapra a képen - Mi pedig itt fogunk elmenni az épület mögötti erdőhöz. - odébb csúsztatja a mutató ujját egy szűk, hosszú részre - Itt tartózkodik a legkevesebb démon, mert ezt a részt folyton kikerülik a füst miatt ami roncsolja a látásukat. A velünk szemben lévő szoba padlójából nyílik az a kijárat ami arra a részre visz minket amiről beszéltem.
Ez hallatán a rémképek sorra ugrálnak be előttem, tisztán látom ahogy elnyel a sötétség. Légzésem felgyorsul, így kénytelen vagyok a számon át lélegezni. Erősebben szorítom meg az asztal két sarkát, levegőért kapkodok.
A sokk ami akkor ért még nem távozott el belőlem, egyenesen rettegek attól hogy be kell mennem egy olyan szobába ami tele van testre vágyó démonokkal.
-Gwen, jól vagy?
Hevesen megrázom a fejem, s hogy ne essek össze az ágyhoz hátrálok. Izzadságcseppjeim lassan folynak le az arcomról a pólómra, majdhogynem kitépem a saját hajamat. Nem bírok megnyugodni.
-Én csak ne...nehm...tudom képes...va...vagyok-e rá.
-Megtámadtak már igaz? - kérdi Luke miközben leül mellém az ágyra. - Nyugodj meg.
Váratlanul ér ahogy törzsem köré fonja a kezeit, gyengéden szorít magához. De mégis megnyugtat. A szívem gyors verése lassan lenyugszik, a lélegzetvételem is visszaáll a normális állapotba.
-Nem kényszerítünk semmire. Bocs, hogy bunkó voltam a múltkor.
Letörlöm a szemeim sarkába szökött könnyeket, mélyen magamba szippantom a srác pólójából áradó illatot.
-Felejtsük el.
-Ugye ezt az egészet nem azért csinálod mert dühös vagy? - csatlakozik a szóváltásunkhoz Larissa is.
Elcsendesedek, s annak ellenére hogy a lány kérdésében van valóság alap, végigszeretném csinálni. Marcangol hogy tulajdonképpen átverem Zayn-t, de muszáj látnom Lucy-t, muszáj megtudnom mi van vele. Az iránta érzett utálat mára már teljesen szertefoszlott, és bármit megadnék azért hogy újra láthassam. Hisz haragban váltunk el, annál meg nincs rosszabb.
-Nem. - válaszolom.
Látják rajtam hogy hazudok, azonban nem hozzák szóba, úgy tesznek mintha tényleg ez lenne a valós válaszom. A lány összehajtja az alaprajzot amit aztán a zsebébe süllyeszt, majd jelentőségteljesen belenéz látószervembe.
-Ha Zayn jelen pillanatban nincs itt nem várhatunk hajnalig. Most kell mennünk.
A gombóc a torkomban növekedni kezd, ésbár igyekszem leplezni azt hogy nem teljesen készültem fel, a kezeim remegéséből kilehet következtetni. Ökölbe szorítom azokat, sebtében ráhúzom a pulcsim ujját hogy ne legyen észrevehető.
-Rendben. Menjünk.
Egyszerre indulunk ki a szobából.
Legelöl megy a lány, őt Luke követi, a sort meg én zárom.
Egy pillanatra sem tudom elengedni magam, egyfolytában csak stresszelek és hátrafelé tekintgetek még akkor is, amikor tudom hogy csak fal van mögöttem.
A démonokkal teli hely ajtaja kitárul. Fülsértően nyikorog, a látszólag ártatlan szobában csend uralkodik. Érzékelem a másik két személyre telepedett idegességet amint a roskadozó padlón át besétálnak. Alig lépjük át a küszöböt, a nyílászáró becsapódik, az adrenalin pedig nyomban elkezd dolgozni bennem. Lassan eresztem ki a meleg levegőt a számon át.
Larissa a helyiség sarkában lévő csapóajtóhoz sétál, az előtt térdel le a fiúval együtt.
Még egyszer hátratekintek, csak azután csatlakozok én is hozzájuk és szedem össze minden erőmet hogy feltudjuk emelni a négyzet alakú nyílászárót. Ám az a fikarcnyi erő amit gyűjtök elhagy az első suttogó hang hallatán. A halántékomba éles fájdalom hasít, amire egy aránylag hangos nyögéssel reagálok. Két kezemmel nyomom össze a fejemet hátha enyhül a fájdalmam.
-Sie...ssetek. - szenvedek.
-Gyerünk már! - a lány hangja kétségbeesett, arcát nem látom az elmosódó képek miatt.
Újabb recsegő hangot hallok, aztán puffanást. Minden bizonnyal a csapóajtó kinyílt.
A hónaljam alá nyúlva támogat valaki, egy lépcsőn megyünk lefelé. Amennyivel messzebb kerülünk a szobától, mindig annyival jobban leszek.
Dühös vagyok és félek. Hárman voltunk abban a rohadt szobában, mégis engem találtak meg a démonok.
-Hoztam vizet. - mutat fel Larissa egy flakont, s szó szerint a számba nyomja annak a végét - Hogy érzed magad?
A folyadék már-már langyos, viszont lényegesen javul tőle az állapotom.
-Azért inni még ment volna egyedül. - alig látható mosoly jelenik meg az arcomon.
-Mehetünk tovább?
Bólintok a szőke fiú kérdésére, majd megindulok utánuk. Szemügyre veszem a szűk, sötét járatot amin végigmegyünk. A falak nagyrészt pókhálóval borítottak, míg a betonos föld szintén. Első ránézésre semmi különös nincs benne, egészen addig ameddig huzamosabb ideig nem tartózkodsz ott. Hosszú percek fárasztó sétája után már kezd olyan érzésem lenni mintha követne valaki, azonban akárhányszor hátranézek nem látok semmit. Mögöttem az út elnyúlik a végeláthatatlan sötétségbe, a másik oldalon szintén, annyi különbséggel hogy arra még látok két embert is akik remélem tudják merre mennek.
Végül kiérünk. Megpillantom a bordó eget, a minket körülvevő hatalmas fákat. A pirosas homok keveredik a talajt borító barna falevelekkel. Szólásra nyitom a szám hogy megkérdezzem mennyi kell még hogy odaérjünk, csakhogy ezt Larissa észreveszi és azonnal befogja a számat. Először megrázza a fejét és fülére mutat, másodjára pedig pontosan a kastély felé amit most hátulról látok.
Kezdem felfogni a helyzet súlyosságát, úgy érzem a szívem több dobbanást is kihagy egymás után. Ismételten megindulunk a kísérteties erdőben. Minden fa mögé lapuló sátáni lényeket képzel az agyam. A saját képzeletem fogja egyszer a végzetemet okozni. A növények sűrűsödni kezdenek, kitakarják az eget. Pontosabban már majdnem sötétben sétálunk megállás nélkül. Ahányszor körülnézek annyiszor fut a gerincemen végig a hideg. Ha a rémképek elkezdenek beugrálni akkor azokat egy hosszabb szemlecsukással tüntetem el, viszont történik valami amit nem tudok csak ennyivel eltörölni. Ugyanis az egyik vastag törzsű fa mögül egy kéz nyúl ki, s megragadja a pólóm szélét. A rémülettől sikítani akarok a többiek után hogy segítsenek, de az a valaki a fa mögött túl gyors, egyből cselekszik. Durván lök a rügyes fának, hatalmas tenyerével elállja az utat amin előtörhetnétek a hangok. A legrosszabbra számítok mikor tekintetemet a támadómra emelem, ez azonban még a legrosszabbnál is rosszabb. Az a két barna szempár néz rám nagyon mérgesen, mélységesen csalódottan, és szomorúan. Elég csak ránéznem, a könnyek minden előzmény nélkül kezdenek el ömleni a szemeimből.
-Én...én anny...ira sa...sajnálom. - egyszeriben már azon kapom magamat hogy zokogok.
Folyamatos szúrás keletkezik a szívem környékén, és azt hiszem ez a bűntudat egyik legborzasztóbb fajtája. Zayn belevág a fába a fejem fölött, így a hajamra potyognak az arról lehulló darabok.
-Én is sajnálom. - jelenti ki, már semmi érzelmet nem látok rajta.
Ugyanazt a Zayn-t látom akit megismertem a kollégiumban nyár elején. A gonosz, erőszakos fiút.
-Ké..kérlek...
-Leszarom Gwen. Menj a picsába. Menj a forráshoz. Hajrá. - szavai vágnak mint a kés, olyan mintha többször is végigmetszenének ugyanazon a helyen. A szívemen.
A könnyek jobban ömleni kezdenek, s nem hinném hogy egyhamar meglehetne őket állítani. Én csináltam ezt magamnak. Elintéztem mindkettőnket lelkileg, s félek nem fogom tudni helyre hozni. Egy pillanatra sem gondoltam arra hogy mik lehetnek a következmények ha rájön. Nem gondoltam bele mennyire fájni fog.
Nem akarom elveszíteni, ő az egyetlen aki miatt még életben vagyok. De akkor miért verted át? Szólnak a hangok a fejemben.
Hevesen megrázom a fejem, nem tudok fékezni a szipogásomon. Átölelem a derekát, s odahajolok hogy megcsókolhassam, de ahogy ajkam megérinti az övét egy mozdulattal eltaszít magától.
Teljesen összetörten rogyok le a földre, fátyolos szemekkel nézem végig ahogy hátat fordít nekem és ott hagy egyedül. Egyedül a sötétben. Gyengén. Vérző szívvel.

10 megjegyzés:

  1. Na jó. El sem hiszem. A szerelmem ( Zayn ) tuti, hogy nem ilyen. Aaaaaaw :3 Csoda. Csodálatos. Hihetetlen. Nem jutok szavakhoz. Imádlak *-* És Zaynt is imádom <3

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jó rész lett, és nagyon szívszorító is egyben. :((
    Kíváncsi vagyok, hogy mi lesz a következő részben, remélem Zayn megenyhül.:(
    Így tovább! :)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szupcsii lett! Csak Zayn ne haragudna Gwenre. Várom h mikor békülnek ki.

    VálaszTörlés
  4. Szia!
    Ma reggel talaltam a blogodra, es elso dolgom volt suli utan elolvasni.
    Meg kell, hogy mondjam, megleptel. Azt vartam, hogy ez is egy sablonos, mezes mazas, nyaladzo blog lesz, de nem. Ha oszinte akarok lenni, en orulnek neki, ha Gwen lassan vissza terhetne a rendes vilagba, es persze magaval vinne Zaynt es a sotetseget vissza a kollegiumba.
    A mondatokat jol fogalmazod, a szokincsed is rendben van, es fent tudod tartani az erdeklodesem a reszek alatt.
    Csak gratulalni tudok neked, nagyon jo iro vagy, igy tovabb.
    Ha megengedsz par javaslatot. ( persze ezeket nem kell megfogadnod, ez a te blogod )
    En biztos nem bocsatanek meg Gwennek Zayn helyeben egy ideig. Szerintem ebbol a szituaciobol lehetne nagyon jo kis fejezeteket osszehozni. Nem sokat, merg mind tudjuk, hogy elobb utobb Zayn megtorik, hiszem erez valamit Gwen irant, barmennyire is lelketlen feldemon.
    Viszont Geen karakteret is erositenem. Elvegre gondolj bele. Ha eleted szerelme levinne a pokolba, hogy atadjon a gonosznak, nem hiszem, hogy ugy allnal Zaynhez, mint a lany. Ez kicsit meseszeru, de hat ez van.:D
    Mindenesetre tovabbra is figyelemmmel fogom kiserni az iromanyod, mert kiveteles. Csak igy tovabb, nagyon varom a kovetkezo reszeket ����
    Legyen szep napod.
    10/9

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Először is örülök neki hogy valahogy idetaláltál, megfogott a történet és leírtad a véleményedet:) Ezek mindig sokat jelentenek nekem és a tanácsok meg persze arra ösztönöznek hogy jobb legyen amit csinálok amiért szintén hálás vagyok. Köszönöm a sorokat:))

      Törlés
  5. Szia! Nagyon jó:) Remélem hamar lesz kövi!:')♞
    xxFanni

    VálaszTörlés