33. Rész - Nightmare dressed like a daydream

Sziasztok! Igen, mint hallotta már mindenki Zayn elhagyta a bandát. Nagyon fáj nekem, és a sírástól valószínűleg belázasodtam, képtelen vagyok elhinni hogy vége. Elindult egy másik irányba, normális életet szeretne élni. Ezek után borzalmasan nehezemre fog esni írni ezeket a sorokat, hisz nekem ő a démonom, és sosem hittem volna hogy egyszer elmegy. (Legalábbis nem ilyen hamar.) Azt szeretném mondani hogy a blogot természetesen folytatni fogom, de mindenképpen közölni szerettem volna hiszen lehet ritkábban fognak jönni a részek. Kitartást Directionerek, legfőképp nektek, Zayngirl-ök.

Valljuk be borzalmasak lesznek az elkövetkezendő hetek, de mi, Liam, Harry Niall és Louis itt vagyunk egymásnak. 

Úgy éreztem mintha egy rémálom fogságába estem volna, amiből nincs kiút.

Sokszor pislogok egymás után mire végre sikerül kinyitni szúró szemeimet. Arra számítok, hogy a nyári nap kellemesen fog besütni a redőny kis résein, de sajnos tévednem kell. Még mindig sötétség borítja be a házat, mindössze az égve maradt éjjeli lámpa pislákol. Feljebb tornázom magam a kihúzott kanapén, s egy darabig előrefelé bámulok hogy hozzászokjon látószervem a halvány fényviszonyokhoz - aztán magam mellé nézek. Önkéntelenül önt el a forróság, a pír felkúszik az arcomra. Nem csak a látvány miatt, hanem attól, ha visszagondolok arra ami történt köztünk pár órája. Ezúttal más volt, nem szex, mint a legutóbb. Máshogy viszonyultunk egymáshoz a durva veszekedések után. Szeretkezett velem. Ezzel pedig elérte hogy még jobban magához láncoljon, holott pont ezt akarta elkerülni. Éreztem hogy szeret engem, mégha soha nem is mondta ki azt a szót.

Mindkét keze a mellkasán pihen, így félig kitakarja az ott lapuló szárnyas tetoválást. A mai - vagy tegnapi, tekintve hogy hajnal van - megnyílása után van sejtésem arról hogy abban az időszakban csináltathatta amikor...ölt. Szívem állandóan meglódul egy pillanatra amikor belegondolok ebbe, mindig kell egy kis idő hogy lenyugodjak. Az imént is borzalmas rémálmom volt ezzel kapcsolatban, de nem gondolhatok rá. Már nem olyan, engem nem fog bántani. Már senkit sem fog bántani. Ezek ellenére az események újra meg újra visszajátszódnak bennem.

A nagy lakás melletti tóparton ülök, a hold fénye megvilágítja a hullámzó vizet. Fejemet hátravetve élvezem a tücskök egyre felerősödő ciripelését, szokásomhoz híven a zöld füvet tépkedem. Minden annyira nyugodt, gondolataim teljesen üresek - akárcsak egy kihalt, visszhangzó aréna. Az én fejemben mintha kosárlabdát pattogtatnának. Megnyugtatólag hat rám, bár fogalmam sincs miért. Ha nagyon koncentrálok arra a bizonyos pattogó hangra, hallok más valamit is. Olyan halk, hogy teljesen eltompul megszokott labdahangom mellett, mégis ott van: egy sikoly. 

Egy leütést sikoly követ, egy kétségbeesett lány sikoltás. Felnyitom szemeim, mire a levegő úgy áramlik ki a számon keresztül mint aki menekülni próbál valami elől. Akkor esik le, hogy visszatartottam a légzésem és mégcsak észre sem vettem. Meg is fulladhattam volna!

A zavartalan, kellemes környezet felszívódik körülöttem. A fűzfák közt rémisztő szempárokat látok, míg a tó színtiszta vize besűrűsödik. Dübörgő mellkassal nyúlok előre hogy megérinthessem a folyékony felszínt. Ragacsos, meggyvörös nedv kerül a mutatóujjamra. Kezem remegni kezd, szemeim elkerekednek. Nyelőcsövem menten kaparni kezd, kiáltani szeretnék, de torkomba pingpong labda méretű gombóc növekedik. Mi történik?! - sikolt az agyam.

Minden testrészem reszket, felszökkenek a földről, amin a zöld fű elkorhadt, a fák gyökerei kígyók módjára tekerednek a bokám köré. Küzdök ellenük, de közben veszettül zokogni kezdek - ez elgyengít. A gyökerek belevájódnak a lábamba, már a térdemnél tartanak.  Rángatom ahogy csak tudom, azonban már annyira fáj hogy kezdek elveszíteni mindent. Körbefuttatom tekintetemet a kietlen tájon. Egyetlen egy alakot látok közeledni felém, mire a megkönnyebbültségtől felnyögök, a hangszálaim visszataláltak helyükre.

-Zayn! - kiabálom torkom szakadtából, továbbra is itatva az egereket. - Kérlek segíts! 

Ám amint ideér, hátrább rántom a fejemet. Teljesen megrémülök attól ahogy kinéz, ahogy rám néz. Alul-felül éles fogai akkorák mint a kisujja, arca eltorzulva vesz szemügyre engem. Undorító, pszichopata féloldalas mosolya beleég agyam minden szögletébe.  Hollófekete szemei harmonizálnak a szája sarkában lefolyó elfeketedett vérrel. 

-Segítek én neked... - szólal meg érdes hangon, s közelebb lép. 

Agyarai nekisúrolódnak az arcomnak, felkarcolják a vékony bőrt. Fullasztó testhőjétől, s a szájából áradó vérszagtól felfordul a gyomrom. Lehunyt szemekkel mondogatom magamban hogy nem lehet valós, nem lehet az. Mégis mikor újra kinyitom ott áll előttem ez a valami, ami nem lehet Ő...Ő nem lehet az én Zayn-em.

Látványosan felemeli a kezét, hogy lássam karmokban végződő ujjait mire még inkább elszörnyedek. 

-Engedj... - nyöszörgöm fájdalmasan, ám mostanra már annyira belém vágódtak a fűzfa részei hogy mozdulni sem tudok. 

Hirtelen önti el a kín a hasamat, felordítok fájdalmamban. Kidülledt szemekkel nézek le oda, bár a kép már homályosul. Megforgatja bennem szilánkos karmait, langyos vér ömlik ki számból.

-Segítek meghalni... 

Még egy utolsó mondat, még egy utolsó döfés. A szívem pedig egy utolsó dobbanás után megáll.

Sírdogálva túrok kócos tincseim közé, igyekszek nem felverni a még alvó fiút. Miért kellett visszagondolnom erre a kibaszott álomra? 

Kifújom a levegőt, s ledobom magamról a vékony pokrócot. Gyorsan magamra kapkodom a ruháimat, majd mezítláb elindulok megkeresni a fürdőszobát. Egyesével nyitogatok be az ajtókon, míg végül rá nem lelek. A kapcsolót felnyomja hunyorítani kezdek, túl erőteljesnek találom a fényt az eddigiekhez képest. Vakon eltapogatok a mosdókagylóig, ahol felnézek a tükörre. Elborzadok. Lövésem sincs mikor láttam utoljára hogy nézek ki, de ahogy most az katasztrófa. Arcom annyira elvékonyodott a kevés étel miatt hogy felérek egy anorexiással, amin még a smink sem segítene sokat. Mély karikák húzódnak szemeim alatt, orrom tövében kettő gennyes pattanás éktelenkedik.

-Úristen... - sóhajtom keservesen, úgy vagyok vele hogy inkább nem szeretném tovább nézegetni magam.

Megnyitom a csapot, és ahogy a hideg víz gyors iramban kilövell belőle, már tartom is oda a tenyeremet. Belefröcskölöm kómás, rémképekkel teli ábrázatomba a hűs folyadékot, s egy fokkal higgadtabban indulok meg kifelé a helyiségből. Korgó hasam a konyhába vezet, remélem van valami étel a hűtőben, vagy bárhol máshol. Lényeg hogy ehető legyen.

Legnagyobb meglepetésemre már nem vagyok egyedül. A lámpafény itt is kitölti a teret, Zayn pedig nekem háttal állva ügyködik valamit a pulton. Pillantásom ez után a neon zölden villogó órára téved: 4:33.

Démonom megfordul, belém meg nem tudom mi üt, de összerezzenek a kezében tartott kés láttán. Egy lépést hátrálok. A fiú arcáról lehervad eddigi mosolya, helyére nyugtalankodó arckifejezés telepszik. 

-Hé. - teszi le az eszközt, s elém jön. - Mi történt?

Sírós grimaszba torzul az arcom, félek elmondani neki mi bánt. Nem, egyszerűen képtelen vagyok elmondani neki hogy az, hogy megölt engem álmomban.

-Semmi én csak... - lenyelem könnyeimet, elrejtem aggodalmaskodó szemei elől az enyémeket: belefúrom csupasz mellkasába a homlokom. - ...rosszat álmodtam.

Többször végig simít a hátamon, majd államnál fogva felemeli a fejemet. Érzelmektől csillogó szempáromat vizsgálja, úgy vélem szeretne valamit kérdezni mégsem teszi meg. Helyette puha ajkaival puszit lehel a számra. Kiráz a hideg.

-Csak egy álom volt. - néz mélyen a szemeimbe - Már vége.

Megerőltetve bólintok egyet, és úgy döntök inkább elterelem a témát mielőtt megint sírva fakadok.

-Mondd, hogy kaját csináltál az előbb.
-Aha, ide hallottam ahogy korog a gyomrod.
Próbál jobb kedvre deríteni, ami igazából megnyugtat, de csak egy halvány mosolyt bírok elereszteni. Fáradtan odakullogok a vágódeszka elé, majd felhuppanok a bárpultra. Zayn minden mozdulatomat figyelemmel kíséri, míg végül egy hosszabb sóhaj után ismét nekiáll a hagyma szeletelésének. Nem tudom mi készül, viszont a lángon lévő lábosból ínycsiklandó illatok áradnak. Annak fortyogó hangja tölti be a konyhát, meg a kés tompa hangja amint nekiütődik a fadeszkának. Egyből az a hülye kosárlabda pattogás jut róla eszembe, onnantól kezdve meg az összes többi rémkép.
Tüstént megrázom a fejemet még mielőtt ahhoz a részhez érhetnék fejben, s tovább nézem Őt. Felemeli a nem túl nagy méretű tárgyat a zöldséggel együtt, és a fém segítségével belekotorja a fazékba. Megkísérelek belelesni abba, hogy mégis mi lesz a túl késői vacsorám, vagy a korai reggelim, viszont túl gyorsan visszarakja a fedelét.
-Na. - biggyesztem le alsó ajkam - Mit csinálsz?
-Majd meglátod, de ne számíts nagy dologra, nem igazán vagyok otthon a konyhában. - kisebb grimaszt is vág a mondatához, ami azért vicces mert még sosem láttam így.
Mialatt az étel fől, kezei segítségével szétszedi összezárt lábaimat hogy közelebb tudjon jönni hozzám. Tökéletes vonásait nézegetem, megállapítom azt is, hogy arca olyan mint egy porcelánbabáé. Fekete, dús szempillái kétszer olyan hosszúak mint az enyémek, amiért irigylem is egy kicsit, főleg hogy ennek köszönhetően csokibarna szempárja is lélegzetelállító.
Ujjaival egy ideig a pólóm aljából kilógó cérnával babrál, aztán hirtelen jobban húz magához, körbeöleli a törzsemet, fejét pedig a nyakhajlatomba temeti. Az ölelése most mindennél többet jelent nekem, így titokban elmorzsolok pár könnycseppet is. Én derekánál fogva karolom át, és igyekszek jó dolgokra gondolni. Például arra, hogy ameddig ő itt van velem és vigyáz rám nem adhatom fel az élettel való küzdelmet.
-Most hogyan tovább? - kérdem meg azt ami már elég régóta nyomja a szívem.
Elemelkedik tőlem, de forró érintését még mindig ott érzem felsőtestemen.
-Megpróbálunk...megpróbáljuk átvészelni ezt az időt szeptember elsejéig. Ha akkor nem vagy ott ezt az egészet cseszhetik, jövőre már 18 leszel, nagykorú és úgy már nem lehet megtörni az átkot.
-És gondolod hogy nem keresnek már most is? Zayn neked előbb-utóbb le kell menned... - fájdalmasan harapok ajkamba, újfent arra gondolok amiket elmondott nekem.
"Ha a féldémonok huzamosabb időn belül nem térnek vissza oda ahová tartoznak, a bennük élő szörny elhatalmasodik, ezzel próbál figyelmeztetni hogy nem az emberi élet van nekünk valójában megírva."
Homloka közepén megjelenik egy lüktető erecske, jobb kézfeje lassú mozdulattal zárul ökölbe.
-Szerinted képes lennék bántani téged? - sínylődő ábrázatát figyelve a szívem összeszorul.
Lehorgasztom a fejem. Igen Zayn, képes lennél. - mondom magamban, már-már könnyekkel küszködve.
-Szóval szerinted igen. - vonja le a következtetést a hallgatásomból, majd ellöki magát a pulttól.