38. Rész - Kockázatos szándék

Ez nem varázs. Ez méreg.

Zayn

-És mégis mit akarsz tenni ha odaértünk? - faggat továbbra is húgom.
Frusztráltan elhajítom a félig elszívott cigicsikket, s nézem ahogy továbbgurul az úttesten a száguldó autók között. Lövésem sincs mibe keverte magát Gwen, de biztos nem kis ára van ha engem futni hagytak. Mégis vissza kell jutnom oda. Egész éjjel azon kattogott az agyam hogyan menthetném meg Lucifertől, meg a haláltól.
-Nem tudom. Ne nyaggass már folyamatosan. - förmedek rá, pedig igazából nem akarok bunkó lenni vele.
Kék szemei összeszűkülnek, nem úgy tűnik mint akit vérig sértettem. Picsáskodva csapja derekára a kezeit. Asszem' tudom mi következik most.
Megszaporázom előrefelé a lépteimet hogy elkerüljem a fejmosást, és hogy addig is közelebb kerüljek a portlandi motelhez.
-Komolyan azt hiszed ez a remete démon majd segít neked? - csattog mellém fújtatva - Ő egy gyilkos! Zayn komolyan, attól hogy hú de nagyon megnőtt az erőd valami csoda folytán nem kell elhinned hogy mindenkit letudsz nyomni.
-Nem kértem hogy gyere velem, Nina! Nem kértem hogy fordulj Lucifer ellen, Te akartad ezt magadnak! Hát akkor most azt csinálod amit én mondok, ha ilyen elbaszottul döntöttél.
Mindössze tátogni bír, szavak nem jönnek ki a száján. Végül fújtatva befogja a lepénylesőjét, s velem együtt belép a kis, lepukkant épületbe. Forrásaim szerint a névtelen pokolfajzat a 103-as szobában tartózkodik, így a recepcióst kikerülve megcélozom az első emeletet. Néhol érzem a kellemetlen szag mellett az egyre erősödő levendulaillatot, bár húgom közelsége összezavar. A lépcsőfokok nyikorognak alattunk, mikor leérünk azokról akkor meg a padló kezd fülsértő nyikorgásba. A folyosó legvégén van az a bizonyos szoba, szürkén felfestve áll a felzeten: 103.
-Zayn, én...
-Nem is hagytam volna hogy begyere. - szakítom félbe - Maradj itt, gyors leszek.
Valójában én sem vagyok tisztában a szándékaimmal. Apám beszélt még régebben erről a Crowley nevű féldémonról, akit szintúgy száműztek a Pokolból örökre mint most engem. Természetesen szörnyeteg lett belőle, mégis csak ő segíthet ha megszeretném menteni Gwendolyn-t.
Magabiztosan nyitok be az ajtón.
-Hahó? - kiáltom túl a bejárat nyekergését. - Crowley?
Váratlanul ér a következő lépés, ugyanis ahogy becsapódik az ajtó, felbukkan előttem a pasas, és nekivág a falnak. Nyakamnál fogva fojtogat, barna szemei pszichopata módjára vizsgálnak engem. Levegőt préselek ki a tüdőmből, közben jobb kezemmel lefeszítem magamról a vasmarkokat.
-Ki vagy, kölyök? - képed el a démon.
-Zayn Malik.
-Yaser Malik fia?
Bólintok. Utálom hallani apám nevét. Minden áron ott akart tartani egész életemen át a kastélyban, míg nem ellenszegültem és felszöktem New York-ba. Akkor volt mindaz, hogy gyilkoltam. Azóta nem beszélt velem, nem érdekli mi van a fiával. Szerinte csak egy engedetlen piszok vagyok, halálfia. Persze Ő, neki abból áll az élete hogy a Sátán körül ugrál, mert a hülyéje itt ragadt az átok miatt abban a testben amit szépen elpusztított belülről. Se be, se ki.
-Mit akarsz te tőlem? - zökkent ki röpke visszaemlékezésemből.
-Segítséget. Tudom, hogy te vagy a legelső féldémon, Crowley, és azt is hogy száműztek. Nos, engem is... - egy ideig magam elé bámulok, megint arra gondolok miféle szörnyűségeken eshet át most Gwen - De vissza szeretnék jutni, és megmenti a lányt az alól hogy feláldozzák.
A tömzsi alak kiguvadt szemekkel néz rám, mígnem elröhögi magát. Jóízűen röhécsel, még a hasát is fogja közben. Nem tűröm sokáig, ugyanis köztudott hogy türelmetlen vagyok, és kibaszottul ideges. Behúzok egyet neki, mire egyből abba hagyja a röhögést. Állát dörgölve mered rám, arca eltorzul. Lendíti a karját, én viszont gyorsabb vagyok: kitérek az ütés elől.
-A kurva életbe, tudsz segíteni vagy nem?!
-Figyelj, kölyök...
-Ne hívj már kölyöknek...- sziszegem vöröslő fejjel.
-Ha egyszer száműztek, te a büdös életbe nem jutsz már vissza. Mással kell elvégeztetned ha tényleg megakarod menteni.
-Szóval van rá mód. - a remény parányi szikráját érzem, viszont az első mondata kevésbé tetszik. Mi az hogy nem mehetek vissza? Azt fogja hinni, hogy cserben hagytam. - És miről lenne szó?
-Egyszerű. - rántja meg a vállait, és az asztalon heverő whiskey-s üvegéért nyúl. Húz egyet belőle. - Oldd meg, hogy változzon démonná. Ha nem ember, nincs áldozat.
-Viccelsz velem.
Másodpercek alatt dermedek kővé, az előbbi reményem mint egy lufi, úgy pukkad ki. Szaggatottan fújom ki a levegőt, megtámaszkodok a miattam behorpadt falnál.
-Kell hogy legyen más! - ordítok rá, érzem az ereket kidagadni a nyakamon.
-Nincsen! - úgy tűnik az agyára mentem, ugyanis erejével durván áthajít a szoba másik felébe.
Az üvegasztal összetörik alattam, a szanaszét repülő szilánkok néhánya beleáll az alkaromba. Hörögve tápászkodok fel, a bennem lakozó szörny kezdi átvenni felettem az irányítást. Kitépkedem vérző végtagomból az üvegmaradványokat, s igyekszem leküzdeni az indulataimat. Nem azért jöttél ide, hogy az erődet fitogtasd.
Gwen inkább meghalna, minthogy démon legyen. Ha megtenném szó szerint örökké haragudna rám, amiért egy fenevaddá változtattam. Mégis, képtelen vagyok elveszíteni!
-Valahogy biztos vissza tudok jutni. - térek ki a Pokol kérdésére. Senki nem fogja megmenteni helyettem. Ninát nem kérhetem erre, csak még nagyobb bajba sodornám.
A fazon fintorogva megdörzsöli a tarkóját, nagyon úgy tűnik mint aki gondolkozik.
-Kö...
-Ha még egyszer kimondod hogy kölyök áthajítalak a szomszédszobába.
-Khm, szóval Zayn. Bemenni betudsz, de a Griffek megérzik az idegen szagot, ilyenkor pedig már idegennek számítasz. Ha legyűröd azokat a dögöket szabad az út a csajszihoz. De arra számíts, hogy ötösével támadnak majd rád.
-Te már megpróbáltad?
-Egyszer, de kettő négylábú kinyírása után inkább eliszkoltam onnan, túl erősek voltak.
-Rendben, kösz. - biccentek.
A démon elkerekedett szemekkel nézi a távozásomat, kikövetkeztetem azért mert egy vonásom sem rándult meg a Griffek hallatán. Ninának talán igaza van, nem kéne ennyire elszállnom ettől az erőtől, de képes vagyok megölni őket. Fogalmam sincs mi történt velem, csak hogy valami nagy dolog. Márpedig cseppet sem fogok habozni ha arról van szó hogy kihozhatom onnan.
-Attól tartok többet nem látjuk egymást! - kiált utánam flegmán, pont mielőtt becsukom az ajtót.

Húgom egyből ellöki magától az ismeretlen srácot, fekete haja kócosan áll szanaszét. Nagyokat pislogva veszem szemügyre a 170 cm körüli, barna hajú, barna szemű alakot. Mindketten viszonozzák a tekintetem.
-Asszem nem akarom tudni. - rázom meg a fejem homlokráncolva. - Megyünk, Nina.
-Na, mi volt? - ér gyorsan utol - Megtudod menteni Gwen-t?
-Nem kell a számom?! - ordít a noname fiú húgom után.
A lány tökéletesen figyelmen kívül hagyja őt, holott pár másodperce még egymás szájában turkáltak. Megforgatom a szemeim.
-Zayn?
-Lemegyek.
-Mi? - lábai földbe gyökereznek. - Nem mehetsz le! Figyelj, bármi kell én felhozom neked, de öngyilkos kísérlet ha lemész...nekem csak te maradtál Zayn.
-Nem kérhetem ezt tőled. Vita lezárva.
-De...
-Nincs de! - visszalépkedek hozzá, két kezem közé veszem a fejét - Visszajövök.
Minél tovább nézem a könnyektől csillogó tengerkék szemeket, annál nagyobb lesz a bűntudatom, ezért inkább gyorsan eleresztem őt, és kisietek a motelből. Gondolkodás nélkül igyekszek a legközelebbi portálhoz, s hogy Nina véletlen se akadályozhasson, egy karlendítés segítségével az utca túloldalára taszítom. Még szerencse, hogy nem látta senki. - gondolom. Kizárom fájó nyögéseit, oldalról még látom ahogy megpróbál kikecmeregni a térdig érő malter homokból. Aztán beszippant az a másodpernyi fehérség, és már a hosszú útvonalon is vagyok ami a Pokol kapujához vezet.
Tarts ki Gwen.

*

Hol jobb, hol baloldalamba marnak bele a hegyes karmok, fájdalmamban ordítok. Újabb 6 hatalmas Griff közeledik felém, de lehet hogy duplán látom a szörnyeket a kábultságtól. Hogy időt nyerjek, maradék kitartásomat felhasználva arrébb taszítom a fekete lényeket, amik alatt gödör keletkezik a zuhanástól. Vergődve próbálnak talpra állni, bár nagy termetük ezt megnehezíti. Vér ömlik fel hirtelen a számból, s pont mikor eltudnék menekülni akkor kezd forogni velem a világ. A meggyvörös vér lassan feketévé változik át, annak kénes szaga betölti a körülöttem lévő teret. Térdre rogyok. Egy utolsó pöcs vagyok. Most már végleg elveszítem Őt. A griffek időközben feltápászkodtak, hangos visításukkal adják tudtomra mennyire feldühítettem őket. Az izmok a karomon megfeszülnek ahogy belemarkolok a talajba, már-már remegve akarok küzdelembe szállni újra. Pedig tudom hogy lehetetlen. Már halott vagyok.