39. Rész - Viszlát, Én.

Az öngyilkosság a végső győzelem a test felett.

Gwen

A rémségek még mindig élénken játszódnak le előttem, bármennyire is próbálom nem tudom kizárni őket. Lucifer 10 különféle módon ölt meg engem, és ezek között ott volt az is ahogyan elégek Luke-kal együtt, meg az, ahogy lerántja rólam a takarót egy démon és azt suttogja "Itt az idő". Zayn sehol. Nincs mellettem, így ez a fájdalom elviselhetetlenné vált az elmúlt pár órában amióta visszaküldtek ebbe a lepukkant kis szobába - ahol minden kezdődött. A hangok a fejemben az őrületbe kergetnek, a mellkasom beleszakad a kínba. Nem bírom elviselni ezt tovább. Miért nem öltem már meg előbb magam? Ha meghalok az a féreg Lucifer cseszheti az áldozatát. Úgysem maradt már senkim. Zayn-t elengedték, mégsem segít rajtam - bizonyára az elejétől kezdve minden szava hazugság volt. Lucy öngyilkos lett. Anyámnak meg fogalma sincs róla hogy a lányát elrabolták, vagy ha igen akkor sem érdekli. A halálommal többmilliárd emberen segíthetek. Döntöttem.
Kikecmergek az ágyból, bár gyenge lábaim miatt majdhogynem összeesek. Amikor legelőször bántottam magamat, már akkor tudtam hogy szükségem lesz még arra az üvegszilánkra. Benyúlok a fekvőhely háttámlája mögé, ahol azonnal ujjaim közé akad a hegyes darab, majd törökülésben visszaülök helyemre. Sokáig szemezek azzal, mígnem lehunyt szemekkel viszem véghez a legelső függőleges metszést. A szobában lévő dolgok összemosódnak, még a bőröm alól felbuggyanó vért sem látom tisztán. Folynak a könnyeim, annyira jól esik hogy ezúttal nem hallom a hangokat, és nem látom a rémképeket. Mindjárt vége. A következő vágás annyira mélyre sikeredik, hogy ülve is megingok, lefordulok a kemény padlóra. A szilánk beleáll a tenyerembe, a csuklómból ömlő vér pedig szétfolyik kezem körül. Szinte hallom szívemnek egyre jobban gyengülő dobbanásait, s végül emlékképek sorai ugrálnak be előttem.

Lucy nevetve rángat fel a színpadra, s rögtön a kezembe nyomja a mikrofont, az első karaoke dal pedig elindul.
-Ez komoly? - fogom a fejem röhögve - A 17. születésnapomon nekem kellene hogy énekeljenek!
-Hát csajszi, most együtt fogunk. - kacsint rám, majd Christie társaságában átkarolja a derekam.
A hangszórókból Adele Rolling In The Deep-je szólal meg, az előttünk lévő kivetítőn meg a szöveg lesz látható.
Először tényleg csak hárman éneklünk, de aztán a szülinapomra megérkezett többi barátom is bekapcsolódik, teljességgel túlharsogjuk a zenei aláfestést. 

Gyötrelmem épp hogy csak egy másodpercre tér vissza, utána folytatódnak a nyugalmat sugárzó emlékek. Szívem még lassabban ver.

Kicsit feljebb emelkedek hogy elérjem a pólójának a végét, s - magabiztosabban mint előző alkalommal - felfelé kezdem húzni. Miután lekerül a ruhadarab, újra csókban forrunk össze, végig simítok felsőtestén. Akadozó légzése hallatszik a szobában, később ez egybefonódik az én sóhajommal mikor megszabadít a rajtam lévő anyagtól.

Végigsimít melltartóval fedett melleimen, majd nyögve kicsatolja azt. Szívverésem gyorsul, az engem körül ölelő izgalom és forróság miatt lepereg egy izzadságcsepp az arcomról.

Sóhajaim halkabb nyögésekké alakulnak ahogy kényeztet, immáron a tomboló hormonok is elkezdenek dolgozni. Kapkodva férkőzök a nadrágja gombjához, és szerencsémre elsőre sikerül kipattintani azt a helyéről. Kezeim reszketnek mialatt letolom róla a farmert, azzal együtt pedig az alsónadrágját is. A félhomályban alig látom Zayn arckifejezését, de remélem nem néz teljesen tapasztalatlannak - még ha az is vagyok. Leakarom vetni az utolsó kettő rajtam maradt ruhadarabokat, de a démonom megelőz, rutinosan távolítja el azokat.

Életem utolsó pár percében is rám tör a zokogás,  ahogy visszajátszódik előttem a vele töltött idő.
Egy távoli ordítást hallok, következőnek meg érzem megmozdulni a testemet. Mosolyra húzódik a szám a felettem térdepelő körvonalakat nézve, azt gondolom most már vége.
-Gwen, koncentrálj! - kiáltja a hang, én azonban nem bírok. - Igent kell mondanod...kérlek...
Tapasztalok némi forró, folyékony dolgot ráhullani az arcomra, ami váratlanul kizökkent az öntudatlanságomból.
-Z...zayn? - préselem ki magamból.
-Itt vagyok, ne add fel Gwen, van más mód... - szorít egyet megbénult testemen.
-Úgy sajnálom... - sírok fel ismét, megmarkolom vértől áztatott, szétszakadt pólóját.
-Mondj nekem igent.
Mogyoróbarna szemei könnyektől csillognak, ésbár fogalmam sincs mi folyik körülöttem, megmaradt energiámmal kinyögöm azt az egy szót.
-I...igen.
Oldalra csuklik a fejem, többre képtelen vagyok. Démonom kiveszi elgémberedett kezem közül a szilánkot, s saját végtagját sebzi meg. A szobát kénszag tölti meg, egyre erősebben, főleg mikor Zayn a számhoz nyomja vérző kezét. A langyos, ragacsos vörösség lefolyik a torkomon miközben Zayn idegen szavakat mormol, majd olyan mértékű fájdalom önt el, hogy testem egésze összerándul. Szívem tájékához kapok, s amit érzek rettenetesen megrémít. Annak verése nem lassú, nem megszokott, hanem borzalmasan gyors. Úgy viselkedik mint ami bármikor kiugorhat a mellkasomból.
Újra megrándulok, csak ezúttal egy sikítás is követi kínom. Mi történik velem?!

*

Rémülten, összezavarodottan lököm el magam a földtől. Fejem ide-oda cikázik, végül megállapodok Zayn-en. Fogalmam sincs mi történt. Én megöltem magamat! 

-Mi... - kezdem, de félbeszakadok amint meglátom a teljesen érintetlen csuklómat. 

Elképedve húzom végig mutatóujjamat a hófehér bőrön

-Mit tettél velem?! - kiáltok rá.

-Gwen, nyugodj meg, oké? - áll fel, és közeledne hozzám, de én védekezésképp feltartom a kezem, arra viszont nem számítok hogy erre átrepül a szoba másik végébe.

Megriadok ettől az egésztől, egészen elhátrálok a helyiség sarkába. Lecsúszok a fal mentén, s durván beletúrok a hajamba. 

-Te...TE ÁTVÁLTOZTATTÁL?
A düh teljesen elhatalmasodik felettem, érzem a levegő vibrálását mindenfelé. Tökéletesen látom Zayn gyöngyöző homlokát, s hallom gyors szívdobogását. Hogy tehette ezt velem?! Hogy változtathatott szörnyeteggé?! Az elmém legmélyén tomboló lány sikoltozik, én viszont teljesen elnyomom, ahogy közelíteni kezd felém Ő. Nem érzek semmit, mindössze haragot.
Váratlan mozdulatával megragadja a végtagjaimat, és szorosan a falhoz taszítja őket. Rávicsorgok, a lábam segítségével akarok szabadulni, de túl erős.
-A kurva életbe, figyelj rám! - szíve gyorsabb iramban dobol, a vérének folyását, ereinek lüktetését is tisztán hallom. - Képes vagy rá Gwen, csak győzd le a démont...
-Itt már nincs Gwen! - vágok vissza hisztérikusan. - Belőlem ezzel kiűzted az embert! Miért nem hagytál meghalni?! Engedj el!
Újra megpróbálom kiszabadítani magamat a vasmarkok közül, ám sikertelenül. Morogva adom fel a küzdelmet.
Meglep a következő cselekedete, ugyanis ahogy elengedem magam a nyakamat ragadja meg két oldalról, és magához húz. Puha szájának érintése megindít bennem valamit, teljesen elzsibbadok. Haragomat elfelejtve harapom meg alsó ajkát, majd rögtön a felsőt is. Zihálok, mikor jobban magához ölel, de kezeimnek később már más erő parancsol. Szabadulni akarok a karjaiból. Az egyik karomat kiszabadítom, és ösztönös mozdulattal a mellkasának feszítem. Többre vágyok, azonban megint elveszítem az irányítást.
-De, van Gwen... - leheli, ismét lefog hogy ne meneküljek. - Ijedt vagy, dühös és zavarodott de segíteni fogok, hidd el nekem. Én már túlestem ezen.
-Önző módon démonná tettél, hogy ne maradj egyedül! - hagyom figyelmen kívül mondandóját - Ölj meg! Nem akarok így élni!
-Igazad van. - néz mélyen a szemeimbe - Sajnálom.
-A sajnálat ide kevés, Zayn. Engedj elmenni. Most!
-Mégis hova mennél? - röhög fel kínjában.
-El tőled.
Azzal kitépem magamat kezei közül végleg, és az ajtó felé indulok. Nem tudom hová megyek, egyedül csak azt, hogy Gwendolyn Sparks valahol mélyen bennem elveszve kiáltozik, és nem bírok segíteni rajta.

Augusztus 31.

Az elmúlt időszakban többnyire Luke-kal voltam. Először megrémült tőlem, nem akart bízni bennem, de muszáj volt valamit kitalálnom, mert ember közelsége nélkül rettenetesen elgyengültem. Próbálkoztam felmenni New York-ba, viszont ahányszor megindultam egy energialöket visszacsapott - képtelen voltam átlépni a kaput. Hála Neki. Neki, akibe emberi énem borzalmasan szerelmes volt, de a démoni nem érez semmit. Se iránta, se senki iránt.

-Akkor kijuttatsz innen engem? - zökkent ki visszaemlékezésemből a szöszi.

-Hogyne. - hazudok.

Elmosolyodok, és ráülök a csípőjére. A belőle áradó energia mindig megszédít, erősebbnek érzem magam. Most is, mint mindig csók formájában szippantom magamba a szükséges erőforrást, amiből ő semmire sem emlékszik. 

-M...már nagyon szédülök, Gwen. Hagyd abba. - nyög alattam, de csak azt éri el vele hogy még durvábban smárolom le.
-A démonoknak akkor se higgy ha igazat mondanak.

Megfogom ölni. Minden porcikám arra vágyik, hogy lássam Lucifer arcát amikor megtudja hogy a fiú áldozata éjfél előtt meghalt, a lány pedig démon lett. Olyan édes a bosszú. Aztán velem is végezhetnek. Kezeimmel felsiklok a srác nyakához, aztán mikor egyáltalán nem számít rá: egy mozdulattal eltöröm azt. Szívének dobogása megáll.

Önelégülten mászok le az élettelen testről, majd a kastélyhoz veszem az irányt. Vagyis csak venném - ha nem bukkanna fel előttem Zayn. Szemeiben csalódottság ül, s olyat tesz amire azt hittem sosem kerül sor. Olyan erősen pofoz meg hogy hátraesek, az arcom ég az ütéstől.

-Mit tettél, Gwen?! - sziszegi, és ugyanúgy rám ül, mint ahogy én az előbb Luke-ra.

-Úgy is megölték volna. - vágok vissza védekezésképp - Most pedig eressz el. Megyek megöletni magamat is. Vagy te akarod megtenni?

-Miért hiszed azt, hogy ez mind reménytelen? Miért csak én hiszek benned? 

-Szerinted miért mondta Lucifer hogy jó démon lennék?! Ezért! Mert olyan sok fájdalmat viseltem el, hogy nem akarok újra érezni! Nem akarok szeretni! Csak a düh hajt, semmi más!

-Gwen. - hajol közel hozzám, s megérinti a homlokom.

Egy emlék játszódik le előttem. Pontosabban az, amikor szemtől szemben találkoztam vele. Amikor Csinos Kendősnek tituláltam, és amikor nekimentem előtte az ajtónak. Miért mutatta ezt meg nekem?

-Hagyatkozz a régi emlékekre. - folytatja - Nem veszíthetlek el.