40. Rész - Először...és utoljára

Sziasztok! Tudom, hogy rég írtam már ide a részek elé, de nagyjából facebook-csoportban folytak az események - most viszont elmondom, hogy ez lenne az utolsó rész. Jézus, de fura ezt kimondani, hiszen ez a történet szinte végigkísérte az 1. középiskolás évemet, és nagyon a szívemhez nőtt. Na, de ezt a holnap kikerülő epilógusnál részletesebben kifejtem, ugyanis rengeteget köszönhetek Nektek. Jó olvasást guys :) ♥

Ajánlott zene

A szerelem démon, és Ő az, akiért elindult.

-Ne kényszeríts erre! Nem akarok emlékezni! Engedj el Zayn Malik, komolyan mondom.

Nagyobb erőfeszítéssel mocorgok alatta, ő viszont egy tapodtad sem mozdul. Nem bírnám elviselni a tényt hogy megöltem Luke-ot ha legyűrném a szívtelen démont aki most vagyok. Én nem vagyok Zayn, nem vagyok féldémon. Egész lényem démon lett. Hogy kérheti így azt hogy győzzem le?

Idegeim teljesen elpattannak, a látásom megváltozik, szemeim szúrni kezdenek. Mindent pirosban érzékelek, mintha egy sötétben látó szemüveget húztam volna retináim elé. Attól tartok, látószervem feketében úszik. Magasba lendítem testem mellett heverő kezeimet, s hogy egy kis időt nyerjek magamnak arrébb taszítom a rajtam ülő féldémont. Azonnal kapok az alkalmon, felpattanok, egyenesen az ajtóhoz rohanok - de az becsapódik előttem, és bárhogy rángatom a kilincset nem nyílik.

-Baszd meg... - sziszegem az idegtől felforrósodott fejjel.

Megdermedek mikor testével hozzám préselődik, beszorulok a fal és közé. Már végképp képtelen vagyok mozogni. Halkan szitkozódok, szorosan hunyom le szemeim hogy véletlen se veszítsem el magabiztosságomat. Nem akarok újra érezni, nem akarok szembe nézni a tettem következményével. El akarok menni Luciferhez, azt akarom hogy öljön meg - ez minden.

-Komolyan ennyit jelentettem neked? - kérdi, hangja megbicsaklik.

-Te ezt nem értem tetted! Magadért! Nem akartál egyedül maradni! Zayn, én készen álltam meghalni, és te nem hagytad. Fogalmam sincs hol voltál amikor szükségem volt rád, de az biztos hogy nem velem! Talán ha ott vagy könnyebb lett volna feldolgozni azokat amiket Lucifer tett velem, és nem...

Nem bírom befejezni a mondatomat, mert durván magával szembe fordít vállamnál fogva, kényszerít hogy rá nézzek. Erei kidagadnak a nyakán, gyorsabban veszi a levegőt. 

-Száműztek a kibaszott Pokolból! Felkutattam a fél világot hogy megtaláljam az Első féldémont, hogy megtudjam hogyan menthetlek meg! Az életemet kockáztattam érted, visszajöttem ide, szembeszálltam 16 db griffel akik kis híján széttépnek ha Nina nem jön utánam! Meghaltam volna érted, és a fejemhez vágod hogy magam miatt tettem mindezt?!  

Kiakadása végén teljesen letablózva nézek a feketeségbe, amikből könny folyik. Zayn démonja sírna? A démon? Hangosan nyelek egyet, lassan csúszok le a földre. Még így, ezzel a teljesen másmilyen énemmel sem bírom feldolgozni a hallottakat. Zayn halálának a gondolatára megváltozik bennem valami - bűntudatot érzek.

-Megígértem neked valamit. - suttogja maga elé nézve, majd kikerül engem, és az ajtó kilincséhez nyúl - Sajnállak, hogy képes voltál arra gondolni hogy magadra hagytalak.

Ahogy kilép az ajtón, és annak csapódása beteríti a szobát minden rámzúdul. A bennem felhúzott fal leomlik, olyan kegyetlenül csap képen hogy összerezdülök ültömben. Hát ilyen szörny lennék érzések nélkül? Megöltem Luke-ot, Zayn fejéhez meg olyan dolgokat vágtam amiket soha nem érdemelt volna meg. Istenem, Luke...

Kezeimmel mellkasomhoz kapok, mintha így tudnám szabályozni szívem heves dobbanásait, pedig valójában nem. Látószervemből kicsordul az első könnycsepp, testemen meg villámcsapáshoz hasonló érzés fut végig. Felkiáltok, démonom után eredek még mielőtt késő lenne.

Remegő végtagjaim miatt olyan erővel ragadom meg a kilincset és nyitom ki a nyílászárót, hogy az kitörik a félfából. Az mögött viszont nem az vár amire számítok: 2 felhőkarcoló démon áll előttem, mögöttük Zayn a földön fekszik, középen pedig épp az egyik szörny döf egy injekciós tűt a nyakamba, én meg nyomban elájulok.

Hirtelen szeretnék felkelni, ennek hatására viszont a vaslánc visszaránt, nekicsapódok a kemény falnak. 

-Zayn? - nyögök fel, megrázom mozdulatlan testét hogy térjen magához.

Én nem ezt akartam. Az volt a célom hogy engem öljenek meg, de most belekevertem Őt is. Mindent elbasztam, túlságosan átadtam az irányítást a démonnak, mégcsak nem is akartam küzdeni ellene. A legrosszabb az egészben az hogy még mindig itt van, és itt is marad.
Hangokat hallok közeledni a szűkös cellánk felé, az egyik különösen ismerős: mély, rekedt, fenyegető. A méreg és a félelem egyszerre öntik el az agyamat, automatikusan felhúzom mellkasomhoz a lábaimat, mintha így tudnék védekezni Lucifer elől. Léptei egyre hangosabbak, s oly gyorsak hogy érzékelem borzalmas haragját.
-Most hagyj magamra. - mennydörgi az eddig mellette sétáló démonnak, majd két kezével rámarkol a rácsokra.
A zörejre Zayn is magához tér, ugyanúgy jár mint én - felakar kelni, de a láncok akadályozzák.
Egy pillanatra összekapcsolódik tekintetünk, ebben a pillanatban pedig minden erőmmel azon vagyok hogy lássa rettenetesen megbántam mindent amit tettem, mondtam. Szája megremeg mialatt hátraveti a fejét, annak koppanása visszhangzik a helyiségben. Lesütöm a szemeimet.
-Te büdös kurva. - ordít kikelve magából, a vas elhajlik. - Megpróbálod megölni magad, démonná válsz, és megölöd a fiút is?! Élvezd ki ami még hátra van abból a kibaszott életedből. - ezúttal féldémonomhoz fordul, kinek arcáról lehetetlen leolvasni bármit is. - És te? Száműztelek, el kellett volna takarodj örökre, erre visszajössz és démonná változtatod a kulcsot a hatalmamhoz? Ahhoz hogy a Pokol átvegye a hatalmat a Föld felett?
-Rácsesztél. - vágok neki vissza, de nyomban meg is bánom. Durván ráharapok a nyelvemre, érzem véremnek új, kénes ízét.
A sátán arca elborul, lepattintja a lakatot a helyéről, és nekem ront. Felszisszenek ahogy egyik kezével, nyakamnál fogva emel fel a fal mentén, másikkal meg Zayn-t tartja a földön hogy ne tudjon semmit sem csinálni.
-Hogy mondtad?
Fejem vöröslik a szorongatástól, semmit sem bírok kinyögni, olyannyira elszorítja a hangok útját.
-Én is így gondoltam. - lejjebb viszi hanglejtését, én pedig megkönnyebbülök ahogy visszadob a betonra.
Fájlalva simítok végig a nyakamon, mely jelen másodpercben jéghideg.
-Ölj csak meg, engem az nem érdekel, pont az a célom. De őt...
Lucifer erőltetetten felröhög, még mielőtt befejezhetném amit szeretnék mondani.
-Szerinted ez ér valamit? Ennek a félvérnek muszáj meghalnia. Szégyent hoz mindenkire.
-Csak az böki a csőröd, Lucifer, hogy ismeretlen számodra az erőm. - gunyoros félmosoly jelenik meg az arcán, úgy viselkedik mint akit nem érdekel a sorsa - de én tudom hogy mindez csak színjáték, amiben nagyon jól alakítja a szerepét. - Tudod, gondolkodtam, és az után erősödtem meg, hogy Lilith-tel kerültem szembe. Mondd csak, a kislány nem teljesít gyengébben mint szokott? Nem gondolod hogy többen fordulnak ellened, nem gondolod hogy Lilith szándékosan nyújtott át egy kicsit az erejé...
-Elég! - csattan fel, látószerve már-már vörösben úszik.
Elnyílt ajkakkal vizslatom Zayn teljesen elégedett arcát, igyekszem feldolgozni amit hallottam. Lilith a mi oldalunkon állt volna? Hihetetlennek tűnik, mégis ez az egy magyarázat lehet rá. Zayn valóban  az után erősödött így meg hogy akkor a tetőn szembekerültünk vele. Mindketten eszméletünket vesztettük, nem tudhatjuk mit tett még utána a fehérszemű.
Ha meghalok, legalább tudom hogy nem mi vagyunk az egyetlenek akik megakarják állítani a Pokol Urát.
Az ördög idegennyelven kiált hátra, s miután ezt megteszi visszatér az a kettő pokolfajzat akik idehurcoltak minket.
-Hozzátok őket. Vége a játéknak.

*

Fogalmam sincs miféle helyre hurcolhattak minket, semmit sem látok. Tapintásból ítélve a falak fából lehetnek. Most megfognak ölni minket? Ez a kérdés a fejemben valójában kijelentésnek hangzik.
Szabad utat engedek démoni érzékeimnek, azok segítségével találok rá a szoba másik felében elhelyezkedő Zayn-re. Óvatoskodva érek hozzá, szavak nagyon nehezen hagyják el a számat.
-Saj...
-Ne sajnáld, Gwen. - emeli rám tekintetét - Én tettem ezt veled. Ne mondj többet.
Kezeit körém fonja, úgy ölel magához s csókol meg ahogy eddig még soha. Ezekben benne van minden: a megbánás, a fájdalom, a küzdelem - minden amit eddig átvészeltünk együtt.
Váratlanul lángok csapnak fel körülöttünk, megvilágítják az eddig alig látható helyet. Szemeimben tükröződnek a lángok, bőröm annál jobban perzselődik minél jobban körbevesznek minket, mégsem félek. Úgy tűnik ez az én sorsom. A mi sorsunk.
Zayn eltereli figyelmemet a gyorsan terjedő tűzről, ismét maga felé fordítja fejemet. Nyelek egyet, az élni akarás szikrája mégis csak megjelenik bennem ahogy arra gondolok mi lesz, ha soha többet nem láthatom őt. Felszisszenek, ahogy egy tűznyaláb megégeti a kezemet, az első könnycsepp elhagyja a szemeimet. Démonom még egyszer beteríti édes csókjával a számat, majd kimondja azt az egyetlen szót amit akkor hallok tőle először.
-Szeretlek.
És utoljára.